2013. augusztus 19., hétfő

25.A Hill meglepetés

Dany:
Végre eljött az a nap amikor hazamehetek a kórházból.A fiúknál még egy hetet leszek a kontroll miatt aztán visszamegyek New Yorkba tanulni.Ashék csak holnap jönnek haza így lesz időm felkészülni rájuk.Most nem vagyunk valami jóban úgyhogy nem hiszem hogy jó hangulat lesz a héten.Miután Zayn hazavitt elment kajáért én addig átöltöztem valami kényelmesbe és leültem a kanapéra.Éppen a perceket számoltam amikor csöngettek.Gyorsan felpattantam és azt hittem Zayn az de nem ő volt.Hilary állt az ajtóban.
-Szia.-öleltem meg amit ő is viszonzott.-Te mit keresel itt?-kérdeztem értetlenül miközben be engedtem.
-Láttam az üzenetedet és már régóta elakartam jönni Londonba ezért eljöttem.-vonta meg a vállát.
-És honnan tudtad hogy itt vagyok?-kérdeztem értelmetlenül.Amikor kérdeztem Zayn lépett be az ajtón Hilary pedig rá mutatott.
-De azért örülsz hogy itt vagyok nem?-kérdezte én pedig bólintottam és megöleltem.
-Neked is köszönöm-mentem oda Zaynhez és egy gyors csókot nyomtam a szájára.
-Figyelj mennyi cuccot hoztál?-kérdeztem Hillt.
-1 hétre-válaszolta.
-Akkor addig átköltözünk hozzám jó?-kérdeztem egyszerre Zaynt és Hillt.
-Szó sem lehet róla.-adta a választ Zayn és valami hasonlóra számítottam én is.-Inkább maradjatok itt mindketten.-adta a választ mire nagyon megörültem.Még mindig féltem hogy Adam bármikor "vissza térhet".
-Akkor ketten leszünk az én szobámban jó?-kérdeztem Hillt és felmentünk.
-Szerencsére két ágy van mert régen Ashel aludtunk itt de ő már Louval alszik.-kezdtem a bevezetést.Fél óra elteltével lehuppantam az ágyra és Hill is így tett.
-A többieknek nem baj hogy itt leszek egy hétig?Mert ha igen szívesen keresek egy ho...-nem engedtem hogy végig mondja mert félbe szakítottam.-Nyugi Zayn mindent lerendezett mindenki tudja hogy itt vagy.Ha Harry idegesítő barátnőjét kibírják hetekig akkor minket is.-válaszoltam.
-Valamelyik nap elmehetnénk bulizni benn vagy?-kérdeztem Hillt mire megrázta a fejét.
-Miért?Elhívnám Besst is!-mondtam teljesen kiakadva.
-Nem hiszem hogy neked ez jót tenne.-válaszolta.
-Miattam ne aggódj majd megyünk mondjuk holnap úgyis csak szerdán van kontroll.-feleltem és már tárcsáztam is Bess számát.Ő benne volt és amúgy is örült hogy itthon vagyok.Zaynék és a többiek nem tudnak jönni mert a stúdióban lesznek felvenni a dalokat mert nagyon le vannak maradva.Ash meg gondolom velük megy és amúgy sem hívtam volna.
Már elég késő volt amikor észbe kaptam hogy le kéne cserélni a kötést a hasamon meg talán fürödni is kéne.Kimentem a fürdőbe és először megfürödtem majd leszedtem a kötést a hasamról.Nem is volt annyira vészes mint amennyire gondoltam.Körbe tekertem magamat törölközővel és a hajamat is becsavartam egy törcsivel.Bementem a szobába és Hill már réges-rég aludt.Bekötöttem a hasamat az
tán pizsamát húztam és bebújtam az ágyamba majd 3,2,1 és alvás!
Reggel sikítva keltem fel.Szegény Hill is felkelt és nyűgösen rám nézett.
-Ja csak rémálmom volt.-vontam vállat.-Na gyere együnk valamit.-mondtam és lerántottam róla a takarót.Én fogtam egy fésűt és adtam az ő kezébe is egyet.-Gyere én így szoktam kimenni.-feleltem és elkezdtem Katy Perrytől az egyik számot.Később Hill is becsatlakozott és már az ajtónál voltunk amikor abba hagytuk.
-3-ra kimegyünk és egyszerre kezdjük jó?-bólintott majd elszámoltam 3-ig  és szinte kitörtük az ajtót.Amikor kinyitottuk a szemünket lent voltak a fiúk szerintem most értek haza.Én csak véregző zombikat láttam  késsel a kezükben.Sikítva bementem a szobámba és magamra húztam a takarómat.
-Ne öljetek meg!Ne öljetek meg!Ne öljetek meg!-suttogtam magamban amikor valaki lerántotta a takarót rólam.
-Neked meg mi bajod van?-kérdezte Harry mire jobban kezdtem sikítani.Amikor hallottam hogy kiment felsóhajtottam és átgondoltam a dolgokat.Beteljesült a rémálmom vagy pedig csak képzelődök.Hát remélem hogy a második.Hill teljesen lefagyott és épp hogy érthetően súgta hogy menjek ki.Vettem egy mély levegőt és csukott szemmel kibotorkáltam a szobából.Amikor kint voltam és éreztem Hill szemét kinyitottam a szememet és felsóhajtottam.
-Hát ez megúsztam,de ugye nincs nálatok kés?-kérdezte miközben a fiúkra mutogattam.
-Miért lenne?-kérdezte Lou.Megvontam a vállamat aztán lementünk a lépcsőn Hillel.
-Srácok ő itt Hilary de mindenki csak Hillnek szólítja.-mutattam be a barátnőmet a srácoknak.
-Sziasztok.-köszönt Hill normális hangnemben.Bementünk a konyhába és Hillel csináltunk valami kaját.Helyesbítek próbáltunk.Végül amikor kész lett a rántotta segg pacsiztunk majd az asztalra tettük a kaját és megterítettünk.Kaja után Hillel elmentünk vásárolni ruhákat nekem mert nem sokat hoztam csak néhány cuccot.3 ruha kollekciót vettünk.Egyet a bulira,a többi pedig csak úgy hétköznapra.Ahogy hazaértünk Elkezdtünk készülődni mert már 5 óra volt és 9-kor találkozunk Bessel itt.Én begöndörítettem a hajamat Hill pedig kivasalta.Mindketten elég hamar kész lettünk ezért leültünk a nappaliba és unatkoztunk.Még volt egy óránk ezért Hill úgy döntött ő divatbemutatózni fog hogy ne unatkozzon.Én végig röhögtem az egészet mert amikor drámaian levonult a lépcsőn a véletlen elesett és lecsúszott.
-Na ez nagyon jó volt!-nevettem ki ő pedig durcás arcot vágott.Azon vitatkoztunk hogy ez vicces volt vagy nem amikor Bess csengetett.
-Szió-öleltem meg régen látott barátnőmet.Bemutattam neki Hillt aztán indultunk is.A taxiban megegyeztünk hogy ma leisszuk magunkat.Indokot nem találtunk hogy miért hanem azt mondtuk csak úgy.Mindenki hozott egy kört úgyhogy egyszerre 3 ital volt előttünk és az volt a verseny lényege hogy ki tudja a leggyorsabban meginni.A nyertes Hill volt ő nem elsőre csinált ilyet.Még néhányszor ezt megismételtük és már nem voltunk józanok.Hajnal egy körül lehetett amikor felhívtam Zaynt.
-Halló?-szólt bele álmosan.
-Szia nyuszó!-kiabáltam bele a telefonba mert dübörgött a zene.
-Dany?-kérdezett vissza.
-Aha, igen,azt hiszem.Na szóval van egy kérdésem.Nem láttad a telefonomat otthon?-kérdeztem teljesen komolyan Zayn pedig elröhögte magát.
-Nagyon be vagy nyomva!-röhögött majd kinyomott.
-Lányok akkor szerintetek hol van a telóm?-kérdeztem mire a tenyeremre mutattak.Mindannyian felröhögtünk aztán folytattuk az ivást.
Hazafelé tartottunk.Sétálva.A ház előtt voltunk elköszöntünk Besstől ő pedig hívott egy taxit és elment.
-Na mit csináljunk?-kérdeztem Hillt.-Még csak hajnali 3-van-feleltem.
-Nem Fruit Ninjázunk?-kérdezte mire összeráncoltam a homlokomat.-Mármint élőben.-mondta én pedig megértettem végre mit akar.
-Oké de akkor holnap már nem itt fogunk lakni mert a fiúk kicsapnak de mindegy majd átmegyünk a másik házba.-vontam vállat.Bementünk és előkészítettük azokat a cuccokat amik kellenek hozzá.Találtunk egy dinnyét és megegyeztünk hogy azt együtt csapjuk szét.Miután minden gyümölcsöt szét daraboltunk vagy kidobtuk őket vagy pedig megettük az egyes ép részeket.
-Teli vagyok!-néztem Hillre mire bólintott ezzel jelezve hogy ő is.Felmentünk és bedőltünk az ágyba de én nem bírtam aludni ahogyan Hill se.
-Van medence.-mosolyodtam el gonoszul.-..és vizipipa.-mondtam majd egyszerre pattantunk fel és kivittük a medencéhez a kellékeket.Hajnal 5 körül lehetett amikor fáradtak lettünk és elmentünk aludni.
Reggel (inkább délután) a szokásos fejfájásnál is rosszabbal ébredtem.Hill már fent volt és suttogva káromkodott.
-Na jó volt tegnap?-kérdeztem és két kézzel a fejemet fogtam.
-Jó volt csak ne fájna ennyire rohadtul a fejem.-mondta idegesen és segítség kérően rám nézett.
-Gyere szerünk valamit....csak először öltözzünk át mert kicsit pia szagú vagyok.-mondtam és miután mindketten felvettük a pizsamánkat (nem volt kedvünk a normális ruhához) kimentünk és a fejünket fogva lassan lementünk a lépcsőn mint az öregek.
-Na tegnap jól be voltál nyomva.-adott egy puszit a fejemre Zayn.
-Kicsit?-kérdeztem.
-Fáj a fejem..-nyavajgott Hill.
-Mi átköltözünk a másik házba oké?-kérdezte Zayntől miközben a gyógyszerek között turkáltam és végre találtam valamit.
-Miért?-kérdezte és kivett a hűtőből egy sört amit felém nyújtott én pedig undorodva elnéztem.
-Majd ha kimész a medencéhez akkor megtudod.Főleg Ash lesz pipa.Egyébként a többiek?-kérdeztem és csak azt hallottam hogy valaki nagyot sikít ami a medence felől jön.
-Medencéznek.-válaszolta Zayn.
-Ohhh.Akkor mi megyünk össze pakolunk aztán átmegyünk filmet nézni jó?-kérdeztem mire bólintott.Összepakoltuk a cuccunkat aztán Zayn átvitt minket a másik házba.Miután ketten maradtunk csak feküdtünk egész nap és aludtunk.
Este vettük a fáradtságot és leültünk a kanapéra majd benyomtunk egy horrort.Nagyon belemerültünk a filmbe amikor kinyitódott az ajtó és csak egy árnyékot láttunk a kezében egy....késsel.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-sikítottunk fel a pop cornos tál pedig kiborult és elbújtunk a kanapé mögé.Az a valaki felkapcsolta a villanyt és megláttuk hogy csak Zayn volt az egy esernyővel.Elröhögtük magunkat Zayn pedig csak azért jött hogy megnézze hogy vagyunk.
-Köszi jól vagyunk.-mondtam.Még egy kicsit itt maradt aztán Hillel elmentünk aludni.
Reggel korán kellett kelnem mert kontrollra mentem.Hill még aludt ezért egyedül mentem.

2013. augusztus 14., szerda

24.Édes bosszú

Dany:
Életem legrosszabb éjszakája volt a tegnapi.De inkább nem részletezem.Reggel csak úgy kipattantak a szemeim.Vártam az utazást mert nem akartam itt maradni.Fogságban.Elkészültem egy majdnem normális cuccban mivel Harryhez nem vittem túl sok cuccot inkább csak bulizós ruhát ezért kicsit ki voltam öltözve.
Hívtam egy taxit és már úton voltam a reptérre.Hirtelen csörögni kezdett a telefonom.Ismeretlen szám...hm..ki lehet az?
-Hallo?-szóltam bele a telefonba.
-Dany, te vagy az?-kérdezte Zayn.
-Igen szia Zayn.-köszöntem neki.
-Hol vagy?-kérdezte aggódva.
-Úton New Yorkba.-adtam a választ és kinyomtam mert nem volt kedvem beavatni a dolgokba.Tehát elindultam az ismeretlenbe.A repülő utat szinte végig sírtam mert még Ash se hívott fel hogy mi van velem egyszerűen senkit nem érdekel hogy mi történt velem.De ahogy mondtam új külső,új élet, új barátok.Ehhez tartottam magam és amint megérkeztem megkerestem a kollégiumot és berendezkedtem.A szobatársamat még nem ismertem de azt mondta az igazgató hogy estére itt lesz.A addig én kerestem fodrászt,manikűröst és egy új ruha boltot ahol jó ruhák vannak.Aztán látványosan unatkozni kezdtem egészen 9-ig.Percekként néztem az órámat hogy mikor jön már meg a szobatársam amikor egyszer csak belépett valaki az ajtón.Szőke hosszú haja volt és zöld szeme.Éppen elköszönt valakitől és rám nézett.A kezében egy füzet volt.Nagy füzet.
-Új szobatárs?-kérdezte.
-Igen,Dany vagyok.-nyújtottam a kezemet mire barátságosan kezet fogott velem.-Hilary vagyok de mindenki csak Hillnek hív.-mondta és leült az ágyára.
-Az mi?-kérdeztem a füzetre mutatva.
-Ja semmi csak néha rajzolgatok megnézed?-kérdezte mire bólintottam és belelapoztam.Eszméletlenül rajzolt.
-Nézd ezt úgy rajzoltam ha ide teszem...-mondta és oda tette az orra alá-...akkor olyan mintha az lenne az orromtól lefelé.-mondta és tényleg úgy nézett ki.Tényleg nagyon profin rajzol.
Az egész estét át forgolódtam és nem tudtam aludni.Kimentem a fürdőbe és rezegni kezdett a telefonom aztán ráhagyta.Üzentem jött,méghozzá Zayntől.Emellett 7 nem fogadott hívás ismét Zayntől.Erőt vettem magamon,és felhívtam.
-Szia.-suttogtam a telefonba.
-Hol a francba vagy?Ugye csak hülyéskedtél hogy elmentél New Yorkba?-bombázott meg a kérdésekkel köszönés nélkül.
-Nem vicceltem.-válaszoltam könnyes szemmel.
-Tényleg elmentél?-kérdezte közben pedig elcsuklott a hangja.
-Igen.-válaszoltam.-De nyugi nincs semmi bajom.
-Miért mentél el?
-Nem mondhatom el.-a háttérből sikítás hallatszott.
-Ki az?-kérdeztem.
-Senki.-adta hirtelen a választ.
-Ash volt az?
-Ööö....igen,persze.-vágta rá.
-Ne hazudj!
-Nem mindegy?-kérdezte mérgesen.
-Neked meg mi bajod van?-kérdeztem felháborodva és neki dőltem az ajtónak majd lecsúsztam a földre.
-Tudod mi bajom van?Az hogy akit szeretek kiment New Yorkba és senki nem tudja miért.Harry visszahívta Savvanáht és most megint járnak.Ash és Louis pedig elmentek valami szállodába pihenni itthon pedig őrültek háza van.Ez a bajom.-hadarta és lecsapta a telefont.Elképedve néztem magam elé majd keserves fuldokló sírásba kezdtem.Hill is felébredt és szegény nem tudta mi bajom van.Próbált segíteni de nem tudott.Visszafeküdtem az ágyamba majd a takaró alatt folytattam a zokogást.
Imádom ezt a reggelt.Bedagadt szemek,elkenődött smink és orrfolyás.Összeszedtem magam amennyire tudtam aztán elindultam a fodrászhoz.A hajamat barnából aranyszőkébe festettem be ombre festéssel.Aztán jött a manikűrös.Csináltattam egy kicsi műkörmöt ami piros volt és csillogós.A ruha boltban egy kollekciót vettem mert már kicsit hűvös a levegő itt ősszel.Szóval összességében mindent sikerült elintéznem holnap pedig kezdődik a suli.
Reggel korán keltem az izgatottság miatt.Hill elkísért a suliba később pedig kiderült hogy egy osztályba fogunk járni.A tanítás a szokásos volt.Unalmas és béna.Délután elmentem sétálni a parkba hogy megismerjem New Yorkot.Nagyon régen voltam itt egyszer a szüleimmel.Körbe sétáltam az egész parkot.Hazafelé egy kisebb tömeget láttam az út szélén.Kíváncsi voltam ezért elindultam felé.Szép lassú léptekkel mentem oda és megpillantottam........Zaynt.Nem vett észre mert éppen autogrammokat osztogatott.Fél óra elteltével szerte foszlott a tömeg és már csak ln álltam ott.
-Szia.-köszöntem halkan mire hirtelen felém kapta a fejét.
-Dany?-kérdezte.Bólintottam majd felemeltem a fejemet.Odajött hozzám és megölelt.Jól esett érezni a melegségét és azt hogy rá bármikor számíthatok egyszerűen régen éreztem ilyet.
-Jó a hajad.-dicsért meg.Én elmosolyodtam mert nem mindenki szokta észrevenni.
-Miért jöttél ide?-érdeklődtem.
-Ash kórházban van.-közölte nekem pedig tágra nyíltak a szemeim....és Harry is ahogy a többi fiú is kivéve én.-felelte halkan nekem pedig sírhatnékom volt de erős maradtam.
-Mi történt velük?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Harrynek a vállába szúrtak egy kést,Ashnek felvágták a kezét és a többieknek is valami hasonló sérülésük lett.A lényeg az hogy mindenki sok vért vesztett ezért kerültek kórházba.Én azért jöttem ide hogy együtt hazamenjünk és kiderítsük ki volt az aki ezt csinálta mert semmi nyomot nem találtunk.-Adam.Adam volt az.Szerintem Zayn is sejthette hogy ő volt az.Beleegyeztem és összepakoltam néhány cuccomat Hillnek pedig hagytam egy üzenetet hogy elmentem.Zayn azt mondta addig lakjak náluk hogy nekem se essen semmi bajom.
A repülőn síri csendben ültünk.Egyszer csak egy meleg kezet éreztem az enyémen.Oda néztem majd összekulcsoltam a kezünket.Zayn rám mosolygott és simogatni kezdte a kézfejemet.Nyugtató és jó érzés volt.
Amint leszálltunk a repülőről megtapasztaltam a régi londoni időt.Esős,friss és őszi.Hiányzott ez az egész hely és barátok.Hazamentünk kipakoltam majd elindultunk a kórházba.
-A többiek tudják hogy eljöttél értem?-fordultam Zayn felé a kocsiban.
-Nem.Nem mondtam nekik semmit.Ők úgy tudják hogy otthon vagyok.De biztos örülnek majd neked.-fejezte be.
-Kétlem.-sóhajtottam egy nagyot majd bámulni kezdtem ki az ablakon.Zayn megállt a kórház parkolójában nekem pedig annyira zakatolt a szívem hogy szerintem még Zayn is hallotta.Beléptünk és felmentünk a liftttel.Mindannyian egy szobában voltak.Ezért nem kellett külön szobákba járkálnunk.
Beléptünk az ajtón és mindenki aludt.Zayn biztatóan rám nézett majd adott egy puszit és azt mondta ő addig kimegy a büfébe és hoz valami kaját.Borzalmas volt így látni őket.Leültem Ash mellé és a kezére tettem a kezemet.Szép lassan kinyitotta a szemét majd rám pillantott.
-Szia.-köszöntem halkan hogy a többiek ne ébredjenek fel.Köszönésképpen csak visszamosolygott és próbált felülni de nem ment neki.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte rekedt hangon.
-Zayn elhozott.Mondta hogy mi történt ezért gondoltam meglátogatlak titeket.-mosolyogtam kedvesen.-Haragszol rám?-kérdeztem mert keresztbe tette a karját.
-Dany,elmentél a kapcsolatunk már sosem lesz olyan mint régen.Én is élem a saját életem és te is.Amikor elmentél nem kerestelek és te se kerestél.Nekem most ők fontosak.-mutatott körbe a fiúkra.-És nem te.Te elmentél és csak úgy itt hagytál.És az hogy Harryt megcsaltad az nekem is fájt.Már nem vagyunk testvérek,még csak barátok sem.-közölte szárazon és hangosan mire a többiek is felébredtek.Mindenki csodálkozva nézett rám én pedig lehajtottam a fejemet.Szóval én nem vagyok fontos neki.Ennyi év után képes magamra hagyni amikor tudja hogy nagyon is szükségem van rá.Könnyek szöktek a szemembe majd szipogni kezdtem.
-Tudod mit.-álltam fel-menj a francba.-közöltem idegesen majd kirontottam a szobából.Megkerestem Zaynt és mondtam neki hogy hazamegyek.
-Dany mi történt?-kérdezte és megfogta a kezemet.
-Semmi.-mondtam idegesen mire megrázta a fejét én pedig elkezdtem mesélni.Zayn azt mondta menjek hozzájuk majd otthon megbeszéljük.
-Rendben.-mondtam szipogva.
-Ne szomorkodj.-mondta és az államnál fogva fel emelte a fejemet.-Jó?-kérdezte én meg bólintottam majd egy rövid csókot nyomtam a szájára.Hazafelé megint elsírtam magam azon amit Ash mondott.Otthon indítottam zenét majd főzni kezdtem.Amikor leállt az egyik zene furcsa zajokra figyeltem fel.Kikapcsoltam a zenét majd felmentem az emeletre és ott volt Ő.Adam egy késsel a kezében közeledett felém.
-Na láttad a kis barátaidat?-kérdezte gúnyosan én pedig az ijedtségtől meg botlottam valamiben így a földre estem.
-Ne csinálj olyat amit majd később megbánsz.-mondtam neki feleslegesen.Egyre közelebb jött majd lehajolt elém a kést pedig a nyakamhoz tartotta .
-Ezt nem fogom megbánni.-mondta gúnyosan majd olyan következett amire nem számítottam.Egy hirtelen mozdulattal a hasamba szúrta a kést én pedig fájdalmasan felnyögtem.Gyorsan felállt majd intett egyet és kiment az ajtón én pedig ott voltam.Egyedül,a sok vérrel.A vér látványától elájultam és már csak egy erős kart éreztem ami megragadott.
Zayn:
Miután Dany elmesélt mindent még egy kicsit felmentem a fiúkhoz beszélgetni.Nem sokkal később hazaindultam mert megjött Sav és nem akartam vele beszélni.Amikor beléptem az ajtón kiabáltam Dany nevét de nem hallottam a választ.Felmentem az emeletre és ott volt.A keze a hasán volta honnan folyt a sok vér megragadtam a karját és felvettem.Betettem a kocsiba és elindultam a kórház felé.Minden  piros lámpán átmentem és nem érdekelt semmi.Néha nyöszörgött valamit de nem értettem hogy mit mondott.Bevittem egészen a portáig ahol hoztak egy hordágyat és műtőbe vitték.Felmentem a többiekhez és elmondtam nekik hogy mi történt.Őket annyira nem rázta meg a történet hiszen velük is hasonló történt csak őket nem kellett műtőbe vinni.
Már eltelt egy óra és még mindig nem hozták ki Danyt a műtőből.Egyszer csak bejött egy orvos szobába és kihívott.
-Sajnálom de Danyt már nem tudtuk megmenteni.-mondta az orvos én pedig lefagytam.
-Ez most komoly?-kérdeztem vissza halkan.
-Nem.Már kihoztuk a műtőből és fel is ébredt de azt kérte hogy ijesszek önre.-mondta az orvos én pedig megkönnyebbültem.Elmondta az orvos hogy melyik szobában van én pedig bementem.
-Te kis huncut.-nevettem el magam amikor beléptem.
-Megijedtél?-kérdezte nevetve.
-Igen nagyon megijedtem.-mondtam komolyan mire jobban elnevette magát.
-Hol műtöttek?.-kérdeztem ő pedig felhúzta a pólóját és megmutatta.Az egész hasa be volt kötve.
-Mi vagy te múmia?-kérdeztem.
-Valószínű.-bólintott.Egy csomót beszéltünk aztán megengedte az orvos hogy lemenjünk a büfébe és ha már ott voltunk vettem Niallnek egy csokit.Visszafelé bementem a többiekhez és odaadtam Niallnek a csokit.
-Dany nem jön be?-kérdezte Niall amikor bent voltam.
-Nem akar.-mondtam és intettem neki hogy jöjjön be mire megrázta a fejét.
-Látod?-kérdeztem Niallt mire bólintott.
-Szióka.-lépett be az ajtón Sav.
-Ohh basszus azt hittem ma már nem jön többet.-suttogta Niall.Dany kint egy orvossal beszélgetett és valami nagyon jót mondhatott neki az orvos mert elejtette a csokit és ugrándozni kezdett és vagy tízszer megölelte az orvost majd intett hogy menjek.
-Na én megyek sziasztok.-kimentem Danyhez és közölte velem hogy holnap már hazajöhet.
Harry:
Amikor Zayn kiment láttam hogy Dany megöleli majd hosszas csókolózásba kezdtek.Kicsit sápadt lettem amiért így láttam őket.De miért lennék féltékeny amikor nekem is van egy kedves,csinos,szép barátnőm akit a többiek......nem kedvelnek.De azt nem bírnám elviselni ha velünk lakna Dany és mindennap látnám remélem nem így lesz....

2013. augusztus 3., szombat

23.Nem tehetek róla!

Dany:
Lassan felnéztem és egy kapucnis srácot láttam.
-Emlékszel rám cica?-kérdezte az ismerős hang.Adam volt az.
-Adam?-kérdeztem.
-Úgy látszik igen.-megfogta a csuklómat és felhúzott.
-Mit akarsz?-kérdeztem idegesen.
-Tudod te azt...-mondta és megcsókolt.
-Hagyj békén!-kiabáltam és ellöktem magamtól.Megfogta a begipszelt csuklómat és úgy húzott magához.
-Most velem jössz!-mondta és elkezdett húzni.Megrúgtam az egyik lábát mire megfordult és megpofozott.Az arcomhoz nyúltam és az orrom vérzett egy kicsit de nem volt vészes.Próbáltam felbuktatni de nem ment.Az út szélén találtam egy bot darabot amit felvettem és fejbe ütöttem vele.A fejéhez nyúlt így elengedve a kezemet.Elfutottam a házunkig de nem volt nálam kulcs ezért bementem az ablakon.Félelmetes volt egyedül lenni a nagy sötét lakásban.Féltem hogy Adam visszajön.Senki nem volt velem.Most csak magamra számíthattam.Felkapcsoltam a villanyt az egyik szobába és odamentem.Lefeküdtem az ágyra és  próbáltam aludni.
Az ajtó nyitódására ébredtem.Rémülten felültem az ágyon majd lassan felálltam.Elmentem a lépcsőig ahonnan láttam hogy ki jött be.Zayn volt.Furcsán néztem le a lépcsőn mire észrevett.
-Hát te?-kérdeztem és lementem.
-Csak hoztam kaját Ash gondolta hogy itt leszel.-mondta  és levette a kabátját.
-Jól vagy?-kérdezte mire megráztam a fejemet és mesélni kezdtem.A végén el is sírtam magamat szegény Zayn pedig nem tudta mit csináljon ezért a hátamat kezdte simogatni én pedig oda bújtam hozzá.
-De ne mondd el senkinek jó?-kérdeztem szipogva.Azt mondta szedjem össze magamat aztán elvisz egy helyre ahol felvidulok.Kicsit jobb kedvem lett mert már régen voltam szórakozó helyeken.
-Kék vagy bordó?-kiabáltam fentről.
-Kék-kiabált vissza Zayn.Felvettem egy kék sportcipőt kék gatyát és kék táskát.A pólóm fehér volt a dzsekim pedig vajszínű.Ja, és a sál sem maradhatott el :).
-Jól nézel ki!-mondta és kinyújtotta a kezét.Megfogtam és vidáman kihúztam az ajtón.Elindultunk valamerre de mondta merre megyünk.Egyszer csak megálltunk egy bowling pálya előtt.Teljesen kivirultam mert imádok bowlingozni.
-Jó lesz?-kérdezte de látta rajtam hogy örülök.
-Nagyon.-tapsikoltam mint egy 5 éves.Bementünk kértünk cipőt és elkezdtük a "harcot".
Zayn:
Úgy láttam Danynek tetszik hogy ide jöttünk.Miközben ő játszott én leültem a pulthoz és őt néztem.Tetszett ahogyan mosolyog,látszott rajta hogy játékos és vidám.De a legjobb hogy még jól is nézett ki.Úristen Zayn!Nem szerethetsz bele a barátod barátnőjébe.Felejtsd el...felejtsd el....de olyan szépen mosolyog!Miután végeztünk kint a parkolóban megállt velem szemben.
-Köszönöm tényleg nagyon jól éreztem magamat.-mondta és egy puszit nyomott az arcomra.
-Nincs mit.-mosolyogtam.Belenéztem a gyönyörű mogyoró barna szemébe majd egyik kezemmel megfogtam az arcát és közelebb húztam.Majd megcsókoltam.Úgy éreztem ős sem ellenkezik mivel megfogta a tarkómat.Tudom Danyvel volt múltunk de ez most más volt.Csak levegő hiánya miatt váltunk el egymástól de láttam rajta hogy nem tudja mi történt.
-Én tényleg sajnálom nem akartam.-mentegetőztem de csak legyintett egyet.
-Semmi gond én sem ellenkeztem.Még megyünk valahova?-kérdezte mire megvontam a vállamat.Hihetetlen volt hogy ennyire lazán kezeli ezt az egészet.Még elmentünk a plázába enni valamit aztán hazamentünk.Egész nap az a csók járt a fejemben de valahogyan el kell felejtenem.
Dany:
Bonyolult napon vagyunk túl.Az a csók amit Zayn adott kicsit felkavart de gyorsan kivertem a fejemből.Azt mondtam a többieknek hogy nem történt velem semmi csak a másik házban aludtam.
Este nehezen aludtam el mert mindig rém álmom lett Adamtől.Reggel a nyűgösebbnél is nyűgösebben keltem.Kikászálódtam az ágyból és belenéztem a tükörbe.Igen, még én is elfutottam volna ijedtemben.Egyszerűen szörnyűen néztem ki és ezt a fiúk is megerősítették.
Délben otthon döglöttem a kanapén amikor Bess hívott.
-Szia.-köszöntem bele a telefonba fáradtan.
-Szia képzeld Hilary hívott és azt mondta ma mennek bulizni és kérdezte hogy nincs-e kedved jönni.
-De igen.Mikor találkozunk és hol?-kérdeztem és ásítottam egyet.
-Mondjuk nálam 10-kor oké?
-Igen.Szia.-mondtam és kinyomtam.Szóltam a többieknek hogy este elmegyek és ne aggódjanak miattam.Nehéz volt meggyőzni őket hogy nem fogok semmi hülyeséget csinálni.
Este elkészülődtem majd elkezdtem átsétálni Besshez.Bennem volt a tudat hogy valaki követ de amikor hátra néztem nem volt ott senki.Sietősebbre vettem a tempót de így is hallottam hogy valaki jön mögöttem.Megfordultam és remegő hangon kérdeztem.
-Van..i..tt valaki?-kérdeztem félénken a nagy sötétségben amikor valaki hátulról a számra tette a kezét.Próbáltam szabadulni a szorításból de nem volt annyi erőm.Tudtam hogy Adam az.Ez teljesen megőrül?Beültetett egy kocsiba és megkötözte a kezemet majd be ragasztotta a számat.
-Mmmm.....mmmm-próbáltam nyöszörögni de nem sikerült semmit elérnem vele.Amikor megálltunk kiszedett a kocsiból és belépett egy sötét helységbe.Végre tudtam beszélni mert leszedte a számról azt a ragadós izét...
-Mit akarsz?-kérdeztem halkan lehajtott fejjel.Ismertette velem a tervet de vége nem tetszett.Néhány napra meg akarja rémíteni a fiúkat meg Asht aztán pedig arra kért (vagyis inkább parancsolt) hogy szakítsak Harryvel és újra járni kezdjek vele.Miközben beszélt legördült néhány könny az arcomon de nem akartam elsírni magamat.Valami rezegni kezdett a zsebemben valószínű Bess hívott.Kivette a zsebemből a telefont és szét ütötte egy fa deszkával.
2 nappal később
Dany:
Még minidig a sötét kamrában voltam és egyre rosszabbul éreztem magam.Kényszert éreztem hogy most szakítanom kell Harryvel és akkor minden rendben lesz.Kivéve egy dolgot.Nekem rosszabb lesz.Egy pszichopata barommal kell leélni az életemet.Minden éjjel ezen gondolkodtam de Adam mindig tett rá egy lapáttal.Azt mondta ha nem szakítok Harryvel bántani fogja őket és Asht is pedig nekem ők  a mindenem.Elhatároztam.Nem tudok rajta változtatni.Sosem volt jó sorsom és néha azt kívántam bárcsak itt lennének a szüleim de nem voltak itt.Már meghaltak és nem tehetek ellen semmit.Szinte saját magamat neveltem fel.A nagybátyám magamra hagyott ami egy újabb seb a szívemben.Ash mindig itt volt velem de az akkor is más.Mindig a magam ura voltam és nem volt olyan hogy ne mentem volna bele minden hülyeségbe mert nem volt aki megakadályozzon.
-Na cica hogy érzed magad?-kérdezte gúnyosan Adam.-Holnap elengedlek és akkor szakíthatsz a barátoddal.Ugye ezt fogod tenni?-kérdezte és gonosz mosoly ült ki az arcára.Bólintottam és este még át gondoltam a dolgokat hogy hogy fogok szakítani Harryvel.Éjszaka szinte nem aludtam és már itt volt a másnap.....
Harry:
Dany a buli napja óta nem látta senki.Egy napig kerestük mindenhol ahol csak lehetett.Mindenkit megkérdeztünk hogy nem látták-e de senki nem látta.Bess próbálta hívni de sose vette fel sőt még ki se csöngött.Mindenki totál depressziós lett és semmi nem oldotta a feszültséget.Második nap már szóltunk a rendőrségnek de még ők sem találtak semmi nyomot hogy hol lehet.Ez a harmadik nap hogy senki nem látta sehol és még csak nyomot sem találtunk.Zayn furcsán viselkedik egész nap a szobájában gubbaszt és romantikus filmeket néz.Teljesen össze zavarodott de nem mondja el miért.Ash úgy viselkedik mint akit most szúrtak hátba egy késsel.Folyton jajgat és mindig csak a rosszra tud gondolni.Általában elkezd magyarázni hogy neki Dany olyan mint egy testvér és száméra borzalmas lenne ha elveszítené.Mindenki magába roskadva ül vagy éppen fekszik a szobájában és még csak kajálni sem kajálunk együtt.
Este ismét nyugtalanul aludtam (próbáltam) el.Semmire nem tudtam gondolni csak Danyre.A közös pillanatokra,a vicces pillanatokra.Amikor bulizni voltunk v agy éppen amikor összeházasodni készültünk.Néha kénytelen voltam elmosolyodni.De még így sem tudtam elaludni.
Reggel (mostanában inkább délben) arra keltem fel hogy valaki bejön az ajtón.Mindenki kiment az előszobába és bejött Ő.Nagy betűvel.4 nap után végre hazajött.Örömömben odarohantam és megcsókoltam de az furcsa volt hogy nem viszonozta sőt még meg sem ölelt.Senkit.
Dany:
Beléptem az ajtón és ahogy Harry meglátott odajött és megcsókolt.Nem viszonoztam.Még csak meg sem öleltem mert Adam kint várt egy másik utcában egy kocsival és azt mondta pakoljam össze a cuccomat és aztán elmegyünk valahova.
-Mi van veled?-kérdezte furcsálva a viselkedésemet Harry.
-Srácok...-kezdtem szipogva.-..én csókolóztam Zaynnel.-adtam a tudtára mindenkinek.Tágra nyílt szemekkel nézett rám mindenki én pedig felrohantam Harry szobájába össze pakolni a cuccomat.
Halk lépteket hallottam majd Harry nyitott be.
-Mi ütött beléd?-kérdezte idegesen.
-Semmi.-adtam a közönséges választ.
-Mi bajod van?Miért vagy ilyen?Egyel talán hol voltál mert senki nem tudott rólad semmit még a rendőrséget is felhívtuk erre te csak beállítasz azzal hogy csókolóztál Zaynnel!Normális vagy?-kérdezte üvöltve én pedig közben elsírtam magamat és agresszívan dobáltam a táskámba a cuccokat.
-Nem tehetek róla!-üvöltöttem torkom szakadtából.
-Persze te semmiről nem tehetsz!-üvöltött vissza mire jobban  kezdtem sírni mert tényleg nem tehettem róla.
-Harry nagyon sajnálom de végeztünk!-üvöltöttem és kirontottam a szobából majd lerohantam a lépcsőn és megálltam a fiúk előtt.
-Miattatok csinálom.-jött ki ez a két szó a számon majd elrohantam egyenesen Adamhoz.
-Mehetünk.-válaszoltam könnyes szemmel mire a gázra taposott és elindultunk.Egy aranyos kis házhoz érkeztünk és Adam kirángatott a kocsiból hogy nézzem meg azt a házat ahova éveken keresztül fogok haza járni.Bús komoran indultam be.A ház egy kis hálószobából és egy konyhából állt.A konyha rányílt a nappalira ami étkezőként szolgált.Ledobtam magam a kanapéra és sírni kezdtem.
-Nyugi cica jól fogod magad érezni.-simította meg az arcomat.A hideg is kirázott a mocskos érintésétől és a tudatomban volt hogy vele kell élnem.
A telefonomon megnéztem a neten mikor megy a következő New Yorki járat és vettem egy jegyet.Nem érdekel Adam mit fog csinálni de én nem fogok így élni.Holnap délben indul a repülő és én azzal elmegyek és elkezdek egy új életet,új külsővel és új barátokkal.
Harry:
Teljesen kiakadtam azon ahogyan Dany reagál és mi az hogy ő nem tehet róla?Semmit nem értettem.Elmondtam a többieknek is hogy mi történt aztán jött a Zaynes ügy.
-Az nem úgy volt..-védekezett de a szemmel épen meg akartam ölni mert valószínű miatta hagyott el Dany.Elkezdett mesélni a végére pedig egyre kíváncsiabbak lettünk amikor végzett megmondtam neki hogy sosem bocsátok meg,de nem akarom hogy tönkre tegye ez a konfliktus a bandát ezért maradtunk a beszélő viszonyban.
-Csak engem érdekel hogy most mi van Danyvel?-kérdezte Zayn és felháborodottan  nézet ránk.
-Igen.-mondtuk egyszerre.Zayn eldörmögött "enneknemleszjóvégét" aztán felment a szobájába.


2013. július 27., szombat

22.Lemezszerződés

Harry:
Egyszer csak kipattant egy remek ötlet a fejemből.....
Ash mostanában mindig itt alszik ezért elhozta sminkes cuccait is.Lerohantam a fürdőbe és elő kotorásztam a sminkes cuccait.Értelmetlenül néztem azt a rengeteg sminket.Minek ennyi?Úgyse használja mindegyiket akkor meg minek veszi meg?Mindegy úgyis azt mondanák "ezek a férfiak" vagy valami hasonlót én meg azt mondanám "ez a női logika".Vagy 5 percig még bámultam a sminkeket aztán rájöttem miért jöttem.Mindenfélét kipróbáltam a kezemen de semmi sem használt még az alapozó vagy mi sem.Jól van Harry csak 2 napot kell kibírnod hogy ne lássák meg!
2 (unalmas) nappal később
Dany:
Az elmúlt két nap volt életem legunalmasabb napjai.A fiúk nem tudtak bejönni mert folyamatosan a stúdióba voltak én meg már nem tudtam semmit csinálni.De a mai nap az más lesz.Végre hazamehetek viszont 2 hétig nem tornázhatok (szerencsére :) de nem is táncolhatok (sajnos ).Harry azt mondta dél körül jönnek és pont délre toppantak be az ajtón.
-Na mehetünk?-kérdezte lihegve.
-Aha-válaszoltam és megfogtam a kezét majd kihúztam a kórteremből.A többiek lent vártak és mindenkit megöleltem.Hazafelé síri csend volt az autóban de én a telefonommal vacakoltam mert nem bírtam leírni egy szót sem a hülye kezem miatt.Elkezdtem egy kézzel pötyögtetni a betűket de nem jártam sikerrel.Néha elnevettem magamat hogy miket írtam de azért elvoltam.
Bementünk a lakásba és Bony egyből odajött hozzám.
-Hát szia kutyuskám!-köszöntem neki és felvettem.Bementünk a konyhába és kerestem valami kaját a hűtőben.
-Kérsz te is?-kérdeztem Bonyt mire megnyalt úgyhogy azt egy igennek vettem.Adtam neki is egy falat chipset aztán letettem.Ugrándozva mentem ki a konyhából de senki nem vette le a kabátját.
-Hova mentek?-kérdeztem őket értetlenül.
Nekünk szombaton koncertünk lesz ezért próbálnunk kell Ash pedig az egyik barátnőjéhez ment mert sürgősen beszélniük kell.-mondta Lou.
-Okés.-mondtam és megvontam a vállamat.Amikor kimentek az ajtón egyből beindítottam a zenét és Harry vissza kukucskált az ajtón.
-Lehetőleg ne szedd szét a lakást oké?-kérdezte.
-Nem ígérem.-mondtam és nyomtam egy gyors csókot a szájára majd becsuktam az ajtót.Na mit csináljak?Mondjuk...kaját igen az jól esne.Bementem a konyhába és előkerestem azokat a hozzávalókat amik kellenek a rántottához.Elkezdtem megcsinálni és a 10 tojásból kb. maradt 5.Tudom nem nehéz megcsinálni egy rántottát de ez máshogy történt.
Előkészültem a rántottához mikor Bony valahogy felugrott az asztalra és elvitte a tojásokat.10 percen keresztül kergettem majd sikerült elkapnom.Kinyitottam a tojástartót és már csak 5 ép tojás maradt.És így az egész házon keresztül szétfolyt a tojás.Aztán Bony odahányt a padlóra valószínű ő is evett belőle.Szóval a ház úgy nézett ki mint egy disznóól.Vagy talán kicsit rosszabbul.
Megettem a rántottámat aztán kezdődött a takarítás.Minden feltakarítottam (még a hányást is :( ) aztán ledőltem a kanapéra.Körülnéztem magamon és úgy néztem ki mint Shrek amikor sárban fürdik.Úgy döntöttem letusolok.Rákötöttem 10 zacskót a kezemre  és letusoltam.Törölközőben jöttem ki a fürdőből miközben egy dalt dúdoltam.Felmentem Harry szobájába és kerestem valami ruhát.Felvettem valami otthoni cuccot és befeküdtem Harry ágyába.Azt hiszem 10 perc alatt elaludtam.
Arra ébredtem hogy valaki a nevemet kiabálja.Álmosan felültem a majd felálltam és kimentem az ajtón.A szememet dörzsöltem és közben ásítottam egy nagyot.Nagy nehezen lementem a lépcsőn és már mindenki itt volt.
-Mi van?-kérdeztem álmosan.
-Aludtál?-kérdezte Ash.Bólintottam és ledőltem a kanapéra.Odajött Harry is és valamit a fülembe súgott.
-Most jön az a rész amikor meg kell magyaráznunk hogy nem házasodtunk össze.-mondta és egy kicsit belenevetett.
-Okés.-mondtam.Ash belekezdett a beszélgetésbe Harry pedig csak magyarázott és magyarázott  és magyarázott.....aztán....elaludtam.
-Szerinted Dany?-kérdezett valaki.
-Mi?! Ja igen persze.-mondtam úgy hogy azt sem tudtam miről van szó.
-Megint elaludtál?-kérdezte Harry felháborodottan.

-Igen de te majd válaszolsz mindenre oké?-kérdeztem és nem vártam meg a választ ismét bealudtam.
Utálom a reggelt!Bosszankodva keltem fel és lerohantam a konyhába ahol egy cetli találtam.
Próbálni mentünk Ash pedig kajáért majd este jövünk de Ash segít kiválasztani a ruhádat holnapra.
Csók:Harry
Nem értettem mi lesz holnap aztán rájöttem.Semmit nem találtunk az én ruháim között ezért el kellett menni vásárolni.Hurrá!
-Ash már fáradt vagyok!-nyöszörögtem a plázában.
-Jó mehetünk haza!-mondta durcásan Ash.
Fáradtan dőltem le a kanapéra.
-Gyere még fel kell próbálni!-mondta és kinyújtotta a kezét hogy segítsen felállni.Bevittem a fürdőbe magammal a ruhadarabot és a cipőt is.Egy fehér oldalt kivágott ruhát és hozzávaló cipőt meg táskát vettünk.Egész jól nézett ki és Ash azt mondta ha begöndörítem a hajamat tök jól fogok ki nézni.Egy nagyon fárasztó nap után Ash megengedte hogy elmenjek pihenni mire bedőltem az ágyba és bealudtam.
Arra ébredtem hogy valaki mocorog.
-Ne mocorogj!-nyűglődtem.
-Jó de elfoglaltad az egész ágyat.-mondta suttogva Harry.
-Nem baj.-válaszoltam és teljesen szétterültem.
-Hát jó akkor rád fekszek.-mondta és éreztem ahogyan 70 kiló rám nehezedik.Felnyögtem és kinyitottam a szememet.Egy zöld szem pár nézett felém csodálkozva.
-Nehéz vagyok?-kérdezte mosolyogva.
-Kissé.-mondtam elhalkulva.
-Akkor arrébb mész?-kérdezte én pedig kimásztam alóla.
-Szeretlek.-mondtam és megcsókoltam.Viszonozta és hosszas csókolózásba kezdtünk.
-Holnap mikor lesz a koncert?-kérdeztem.
-7-kor.-mondta.
Reggel fáradtan keltem mert a éjszakám elég "mozgalmas" volt.Kikászálódtam az ágyból és az órámra néztem.Már 12 volt ezért összeszedtem magam és lementem.A többiek ebédeltek én pedig össze-vissza rohangáltam mert a telefonomat kerestem.Mikor megtaláltam 10 üzenetem jött de a hülye gipszem miatt nem tudtam visszaírni Bessnek mert már 3 napja nem beszéltem vele.Ettem valamit aztán a fiúk elmentek próbálni Ash meg bevásárolni.
A nap többi része gyorsan eltelt és már itt is volt a koncert ideje.Felöltöztem a gipszemet pedig lefestettem fehérre hogy ne látszódjanak a firkák.Mindenki elkészült aztán beültünk a fekete limuzinba majd elindultunk.Útközben megittunk 1 üveg pezsgőt úgyhogy a hangulat jó volt.Amikor odaértünk valami baromi hosszú folyosón mentünk végig majd egy szobához érkeztünk.Teljesen ki voltam akadva hogy ennyit sétáltunk egy hülye szoba miatt 10 centis magassarkúban.Még akkor is dumáltam amikor már beléptünk és mindenki leült majd rám figyeltek én pedig csak dumáltam és dumáltam és dumáltam....
Harry:
Dany már vagy negyed órája dumál arról hogy miért kell ennyit sétálni egy hülye szobához.Már rég leülhetett volna ahelyett hogy állna és dumálna.Louis felém biccentett és eltátogott egy "hallgattasd el a barátnődet" é pedig kieszeltem egy remek ötletet.Felálltam odamentem Danyhez és megcsókoltam.A többiek csak néztek hogy mit csinálok de legalább nem beszélt.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte értetlenül.
-Azért hogy ne dumálj annyit.-mondtam majd megfogtam a kezét és végre leült.A fiúk hálásan néztek rám Ash pedig bólintott mert ő már megszokta.
Kezdődött a koncert Danyék pedig a színpad mögött álltak és velünk együtt énekelték a dalokat.A 3. számnál elment az áram és teljesen sötét lett.A zene leállt de egy hang tovább énekelt valahonnan a színpad mögül.Pont az én részemet énekelte.
-Everyone else in  the room can see it everyone else but you..-a végén elhalkult és szerintem észrevette hogy csak ő énekelt.Biztos vagyok benne hogy Dany volt.Hirtelen visszajött minden fény és ismét énekelni kezdtünk.
A koncert végén odamentem Danyhez és megkérdeztem hogy ő volt-e.
-Igen de nagyon ciki volt.-mondta és a földet kezdte nézni.
-Nem volt az hiszen senki nem látott.-mondtam és odajött egy pasi.30 év körüli lehetett.
-Elnézés ön Danyel Clark?-kérdezte Danytől mire félénken válaszolt.
-Igen.-mondta majd beszélgetni kezdtek én pedig vissza mentem az öltözőnkbe.10 perccel később Dany toppant be egy cetlivel a kezében.
-Na mi volt?-kérdeztem kíváncsian.
-Egy lemezproducer volt és azt mondta holnap találkozzunk a stúdióban és meghallgat ha pedig tényleg jó a hangom akkor szerződést kötünk.-hadarta el.
-De honnan tudta hogy te énekeltél?-kérdezte tőle Niall.
-Ash azt hiszem te tudod.-nézett rá mérgesen.
-Én szóltam neki.-vallotta be Ash és lesütötte a szemét.
Hazáig erről beszélgettünk este pedig izgatottan feküdtünk le.Este Dany megszólított.
Dany:
Kicsit mérges voltam Ashre mert nagyon jól tudja hogy közönség előtt nem tudok énekelni.Este kicsit izgatottan aludtam el de előtte volt egy fontos kérdésem Harryhez.
-Szerinted tényleg jó a hangom?-kérdeztem mire megfordult.
-Őszintén?-kérdezte mire bólintottam.-Igen.-válaszolt.
Reggel már mindenki fent volt 7-kor.9-re mentünk a stúdióba addig pedig izgatottan ültünk a kanapén és senki nem szólalt meg.
Fél kilenckor mindenki készülődni kezdett.Én csak egy laza cuccot vetem fel a többiek meg eléggé kiöltöztek feleslegesen.Amikor odaértünk bementem egy szobába ahol egy fülhallgatót vettem fel és abba szólt egy zene.Szerencsére ismertem ezért elkezdtem énekelni.A többiek csak kint mosolyogtak amitől nekem is mosolyognom kellett szinte már majdnem el nevettem magamat.Mikor végeztem levettem a fülhallgatót és kimentem.A lemezproducer iszonyúan mosolygott.
-Akkor jöhet a lemezszerződés?-kérdezte és a két kezét összedörzsölte.
-Hát....-a többiek biztatóan mosolyogtak.Át gondolva nincs kedvem az állandó turnékhoz,próbákhoz,koncertekhez és az is lehet hogy akkor nem lehetnénk annyit együtt a srácokkal.Ezért alapos gondolkozás után...-Köszi,de nem.-mondtam majd adtam egy csókot Harrynek és azt mondtam neki hogy otthon találkozunk.A fiúk csak maguk elé bámultak Ash pedig lefagyott.Drámain kimentem (azt hiszem az volt) a szobából és végig sétáltam a folyosón de sajnos közben neki mentem egy oszlopnak ami elég nagyot koppant.
-Jól vagyok!-kiabáltam vissza mielőtt kijönnének hogy nem esett-e bajom.Hazamentem a kocsival és szegény Harryék pedig taxit hívtak.
-Bocsi hogy elhoztam a kocsit.-mondtam és kicsit elnevetem magam mert mindenki elázott.-Máskor eljössz értünk értve?-kérdezte viccesen Niall.Bólintottam és Ash félrehívott beszélni.
-Te normális vagy?-kérdezte.
-Miért?-kérdeztem vissza.
-Lemondasz egy ilyen alkalmat amit direkt megszerveztem neked!-kiabált.
-De én nem akartam és valaki kért rá téged?-kérdeztem vissza kiabálva.
-Nem de ez csak egy szívesség volt.Azt hittem örülni fogsz neki hiszen ez volt minden álmod.-kiabált ismét.
-Te ez honnan tudod?Kérdezted valaha?Nem.Soha az életbe nem akartam énekelni én csak táncolni akartam.-kiabáltam és folyni kezdtek a könnyeim.Felkaptam a kabátomat mert esett az eső majd becsaptam magam után az ajtót.Harry utánam futott és megfogta a kezemet.
-Mi van?!-fordultam meg dühösen.
-Mi bajod van?-kérdezett vissza elég durván.
-Tudod mit semmi.Hagyjatok békén.-mondtam és elkezdtem futni.Sokáig futottam majd leültem az út szélére.Sírtam és egyszer csak egy árnyékot láttam meg előttem.....





2013. július 25., csütörtök

Figyelem

A héten nem  jön új rész mert a Balatonon leszek de már az új részt elkezdtem írni úgyhogy a jövőhét szerdán szerintem felrakom de lehet hogy hamarabb és az is lehet hogy később de azért igyekszem remélem megértitek.
lola500

2013. július 16., kedd

21.Esküvő!?

Harry:
Körülnéztem és abszolút nem ismertem fel semmit.Valaki kopogott az ajtón ezért magam köré tekertem a takarót és ajtót nyitottam.
-Jó napot a felvételt hoztam az esküvőjükről.-mondta egy pasi és a kezembe nyomott egy dvd-t.Összeráncolt szemöldökkel néztem rá mire megszólalt.
-Igazából nem házasodtak össze csak eljátszották.-nyugtatott meg majd egy nagyot sóhajtottam és becsaptam az ajtót.Betettem a a dvd-t a lejátszóba és elkezdődött.Dany egy rózsaszín playboy nyuszi jelmezben volt én pedig félmeztelenül egy lila parókával a hajamon.Láttam ahogyan egy játék automatából kiveszünk két gyűrűt és azt húzzuk fel az ujjainkra.Átnéztem a kezemet és ott volt az a bizonyos gyűrű.Papíron nem házasodtunk össze de elméletben igen.Hirtelen valaki megérintette a hátamat.
-Mit nézel és hol vagyunk?-kérdezte másnaposan.
-Az esküvőnket és nem tudom.-mondtam és megfogtam a kezét hogy megnézzem rajta van-e a gyűrű és ott volt.
-Az esküvőnket?!-kerekedtek el a szemei.
-Nyugi papíron nem házasodtunk össze.-mondtam és végigsimítottam a karján.Kicsit lenyugodott és próbáltuk kitalálni hol vagyunk.Biztos hogy nem Londonban voltunk mivel egy tengerpartra nyílt az erkélyünk.
-Basszus asszem Floridában vagyunk.-mondta Dany miközben az ablakon nézelődött.
-Honnan tudod?-kérdeztem értetlenül.
-Még nagyon régen voltam itt a szüleimmel.-mondta és azt hiszem elérzékenyült.
-És a többiek?-kérdezett mire megvontam a vállam mert fogalmam sem volt.Összeszedtük magunkat és felöltöztünk a tegnapi ruhánkba (ami eléggé büdös volt) és elindultunk a reptérre.Felszálltunk a leghamarabbi gépre és már mentünk is haza.4 óra repülés után jó volt a lábunkra állni és hazamentünk.Megálltam az ajtó előtt és valamit tisztáztam Danyel.
-Miután megnéztük a dvd-t meg kell semmisíteni és ha kérdezik csak elmentünk korán reggel valahova enni aztán meg sétálni majd a plázába vásároltunk de elfelejtettünk vinni pénzt ezért nem vettünk semmit oké?-kérdeztem de szerintem alig értette meg mert elég gyorsan mondtam.
-Egyetértek és még egy valami add ide a gyűrűt.-mondta és közben próbálta a saját ujjáról lehúzni.Én is leszedtem és a tenyerébe tettem a gyűrűt.Bementünk és nagy csodánkra senki nem volt a nappaliban.
-Megjöttünk!-kiabáltam fel az emeletre.Mindenki lejött aztán jött a kamu duma.Mindent úgy mondtunk el ahogyan megbeszéltük később pedig felmentünk és megnéztük a videót.Elég nevetséges volt hogy részegen csak úgy összeházasodtunk.
-Szép kis esküvő!-mondta Dany a röhögés közben.
-Nem jöttök le..-lépett be a szobámba Zayn én pedig gyorsan kikapcsoltam a tévét.-kajálni?-kérdezte és közben  furán nézett rám.
-De.-pattantunk fel Danyvel és lementünk.Egymással szemben ültünk és mindig elröhögtük magunkat amikor egymásra néztünk.
-Mindjárt jövök.-állt fel az asztaltól Dany mert a fél kaja kiesett a szájából és gondolom meg akartam mosni a kezét mivel avval tartotta a szájánál a kaját.Én csak röhögtem rajta ahogyan szerencsétlenkedik a többiek meg nem tudták mi bajunk van.
-Az előbb néztünk egy filmet.-mondtam hogy ne legyen gyanús nekik.
-Mi a címe?-kérdezte Liam.
-Ööö....ez egy figyelmeztető film és azt hiszem a címe az hogy Sose házasodj részegen!-rögtönöztem és Dany nevetését a konyhából a nappaliig hallottam.Én csak egy kicsit nevettem el magam hogy ne kérdezzenek többet.Este felmentünk a szobámban és Dany egyből kérdezgetni kezdett.
-Sose házasodj részegen! Ez most komoly?-kérdezte miközben megölelt.
-Nem tudtam mást mondani.-válaszoltam és viszonoztam egy csókkal az ölelését.
-Nem akarsz fogócskázni?-kérdezte tőlem.
-De.
Dany:
-Ha elkapsz akkor azt csináljuk amit te akarsz ha nem kapsz el akkor azt amit én.-ajánlottam fel neki.Adott egy kis előnyt hogy elfussak aztán elkezdett kergetni.A kezemet már nem tartottuk bekötve mert felesleges volt.Össze vissza futottam a lakásban és egyszer majdnem elkapott de nem sikerült neki.Egy pillanatra nem figyeltem és hátul elkapott.
-Meg vagy!-kiabált ünnepiesen.
-Akkor mit csinálunk?-kérdeztem.
-Megnézzük még egyszer a videót aztán.....-húzta el a mondatot de tudtam mire gondol ezért bólintottam.Felment a dvd-ért mert lent akartuk nézni a nappaliban.Kicsit szédülni kezdtem majd egyre jobban aztán már csak azt hallottam hogy koppan a fejem a padlón.A fejem alá nyúltam és amikor kihúztam a kezemet csurom vér volt.A másik kezemet úgy éreztem hogy eltört mert ráestem és hallottam valami reccsenést aztán már csak a kínzó fájdalom maradt.
-Harry!-kiabáltam ahogyan csak bírtam de nem volt elég erőm hogy hangos legyek.
-Harry!-kiabáltam még egyszer teljes erőmből és szerencsére meghallotta.
-Mi van?!-kiabált vissza.
-Hívd a mentőket!-kiabáltam vissza mire kijött a szobából és odajött hozzám.
-Úristen jól vagy?!-kérdezte idegesen.
-Nem!Hívd már a mentőket!-kiabáltam elővette a telefonját és már hívta is.
-Mi ez a kiabálás?!-jött ki a szobából Zayn.Lejött és azt hiszem majdnem elájult a sok vértől.
-Mik..or  ér...nek  i...de?-kérdeztem dadogva mert sok vért vesztettem és nem bírtam beszélni.Szép lassan lecsukódtak a szemeim és amikor kinyíltak még több vért láttam és Harry aggódó arcát.Ismét lecsukódtak a szemeim de most nem nyíltak ki.
Álmosan ébredeztem és amikor kinyíltak a szemeim fehér falakat láttam.Egyre nagyobbra nyíltak a szemeim és körbenéztem magamat.A kezem be volt gipszelve a fejemen meg egy fehér kötés díszelgett ami eléggé idegesítő volt.Már 2 órája nem jött be senki én pedig szét untam az agyamat.Kihúztam a fiókot a mellettem lévő kis szekrényből és találtam színes filceket.Elkezdtem ki pingálni a kezemen a gipszemet meg egy csomó mindent írogattam rá pl.: I need Styles meg I Love 1D és még hasonlókat.Valaki kopogott az ajtón én     megremegtem egy kicsit aztán úgy tettem mintha aludnék.
-Még mindig alszik.-szólalt meg azt hiszem Harry.
-Nem baj azért maradjunk itt.-mondta Ash.Leültek valahova én pedig még mindig úgy tettem mintha aludnék.Már nem bírtam ki hogy ne ijesszem meg őket ezért kinyitottam a szememet és megijesztettem őket.Harry leesett a székről Ash pedig megdermedt mintha kő lenne.Én csak szakadtam a röhögéstől ők pedig értetlenül néztek rám.
-Mióta vagy fent?-kérdezte Harry mert Ash nem bírt megszólalni.
-4 órája.-mondtam és még mindig röhögtem.Egy csomót beszélgettünk később pedig a fiúk is megérkeztek.Azt mondták hogy még 4 napig bent kell maradnom ezért hazamennek a cuccomért.Amikor kimenetek az ajtón megszólítottam Harryt.
-Harry hozd el a dvd-t is!-mondtam és kacsintottam egyet mire elröhögte magát.Ma már nem jöttek vissza ezért elfoglaltam magam a színes filcekkel és a gipszemmel.Aztán nagy nehezen elaludtam a kényelmetlen ágyban.
Ash:
Ahogyan hazaértünk Niall csinált kaját aztán megnéztünk egy filmet.Vagyis...megakartunk nézni egy filmet.Harry elment Danyhez bevitte a cuccait mi pedig bekapcsoltuk a dvd lejátszót.Amikor elkezdődött a "film" Danyt és Harryt láttuk meg ahogyan össz...összeházasodnak.Gyorsan kinyomtam a tv-t és próbáltam feldolgozni.
-Várjunk csak.....akkor Dany..-itt nyeltem egy nagyot.-...és Harry össz..összeházasodtak?-kérdeztem a többiektől ők pedig a szemöldöküket ráncolták (Lou és Liam) vagy nyugodtan ettek tovább (Niall) vagy esetleg Niallel veszekedtek hogy adja oda a kanalat mert meg akarta nézni a haját (Zayn).
-Asszem.-nyögte ki Liam ezt az egy nem teljesen értelmes szót.Teljesen lefagytunk és körülbelül 15 percen keresztül nem szóltunk egymáshoz.
Harry:
Bevittem a kórházba Dany cuccát de a dvd-t elfelejtettem elhozni.Amikor bementem hozzá nagyon örült neki.
-Hello.-nyomtam egy gyors csókot a szájára.
-A dvd-t is elhoztad?-kérdezte mire megráztam a fejemet.
-Otthon felejtettem mert még egyszer megnéztem és benne hagytam a nappaliban a dvd lejátszó......-halkultam el mert a fiúk ma filmet néznek én hülye pedig benne hagytam a dvd-t a lejátszóban.
-Mi van?-kérdezte Dany.
-Basszus a fiúk ma filmet néznek én meg benne hagytam a dvd-t a lejátszóban.-mondtam és lehajtottam a fejemet.Valahogy így csinálta Dany is.
-Szerinted megnézték?-kérdezte félénken Dany.
-Szerintem igen de én ma nem megyek haza az biztos inkább itt maradok veled.-mondtam mire egy óriási vigyor lett az arcán.Befeküdtem mellé az ágyba ő pedig a hasamra tette a fejét.
-Te megbántad volna ha igazából összeházasodunk?-kérdeztem mire felemelte a fejét.
-Nem hiszem, te?-kérdezett vissza.
-Én se.-mondtam és letettem a fejemet a párnára.Írtam Lounak egy sms-t hogy ma Danyvel bent maradok a kórházba amire a válasza egy oké volt.Nem bírtam aludni mert az járt a fejembe hogy mi lesz akkor ha azt hiszik tényleg összeházasodtunk?Pedig nem házasodtunk össze de ezt nem lehet így elmagyarázni.Felemeltem a kezemet és egy pici szívecskét láttam meg amiben egy D betű volt.Ez eddig nem volt itt.Megnéztem Dany kezét is és neki is volt rajta egy pici szívecske amiben egy H betű volt.Remek akkor még tetováltatni is volt időnk.Még nyugtalanabbul aludtam el mint amennyire eddig is voltam.
Dany:
Reggel Harry mellett ébredtem.Még aludt ezért óvatosan felültem.A csuklómat kezdtem vizsgálni mert amikor felébredtem fel felé volt fordítva.Egy szívecskét láttam meg amiben egy H betű volt.Mocorgást éreztem ezért megfordultam és egy zöld szempár nézett rám.
-Neked is van ilyened?-kérdeztem miközben felnyújtottam a kezemet.Bólintott és ő is felemelte a kezét.Kicsit megijedtem hogy mikor csináltuk ezt aztán Harry elmesélte hogy szerinte mikor.Valószínűleg igaza volt az esküvőnkön.De ha ezt a fiúk megtudják teljesen ki lesznek akadva.Harry még itt maradt velem egy órát aztán hazament.Szegény rettegett hazamenni de olyan cuki volt :).
Harry:
Rettegtem hazamenni de a kórházba sem maradhatok örökre.Idegesen vezettem a kocsiban és amikor megérkeztem majdnem összeestem amikor kiszálltam a kocsiból.Bementem és nagy csodámra senki sehol nem volt ezért felsóhajtottam.
-Minek örülsz ennyire?-kérdezte Ash aki mellett ott álltak a fiúk.Óvatosan feléjük fordítottam a fejemet és mintha valami rosszat tettem volna.Elkezdtem futni ők pedig utánam.Elkaptam Niallt mert ő a legcsikisebb és így megtudom őket fenyegetni.HAHAHA!
-Vagy megálltok vagy halálra csikizem!-kiabáltam.Mindenki megállt és várták az ajánlatom.
-Na ezt már szeretem.-terült el egy elégedett mosoly az arcomon.
-Majd akkor megbeszéljük ha Dany is itt lesz jó?-kérdeztem és mindenki bólintott.-Ja és addig nem beszélünk róla.-bólintottak még egyet aztán egy kicsit megcsikiztem Niallt majd elengedtem.Hát ezt sikerült elintéznem.Elégedetten mentem be a szobámba és ledőltem az ágyamra majd azon kezdtem gondolkodni hogy mit csináljak a tetkóval.Egyszer csak kipattantt egy remek ötlet a fejemből.....

2013. július 11., csütörtök

20.Szálloda megnyitó

Dany:
Hívtunk egy taxit majd mindenki hazament.Én a fiúkhoz mentem a bőröndömmel együtt.
-Hello...mindenki.-mondtam először lelkesen majd elhalkultam.Senki nem volt itthon.A telefonom csörgésétől halálra rémültem ezért hátra ugrottam egyet.Csak egy sms jött Harrytől hogy stúdióban vannak és csak este jönnek haza Ash pedig felvételizni van az jogi szakra.Nekem csak 10-re kell menni ezért még van  2 órám.Lefürödtem és összepakoltam a cuccomat.A táncos cuccomat vittem mert miben kéne mennem dresszben?Biztos mindenki normális ruhában lesz.Hát igen ezt is rosszul gondoltam.Atlétika.Igen egy csomó csinibaba szebbnél szebb dresszekben.Soha az életben nem szerettem a dresszeket és még most sem fogom őket szeretni.Hajlékony vagyok de nem tornász ezért nem nagyon értek hozzá.Volt itt gerenda meg  egy csomó ilyen tornász cucc de nem nagyon tudtam a nevüket.Elmentem az öltözőbe és betettem egy szekrénybe a cuccomat.Visszamentem a tornaterembe és majdnem mindenki tornadressz volt.És kezdődött a kínzás.Nagyon régen tornász voltam kb. 2 évet mert nem bírtam a kiképzést.Mindenki azt hiszi hogy az atlétika annyira jó.Nem,nem az.Mindenkit megtévesztenek a csili-vili  fényes dresszek.Az atlétikánál még a katonai suli is jobb.Olyan kiképzést kapsz amibe bele lehet halni ha nem vagy erős.Hát igen ez egy halálos sport.A kemény edzés után eldöntötték a tanárok kik jutnak be szerencsére én is bejutottam de utolsónak. Azt mondták nem ártana ha kicsit megerőltetném magam.Erre teljesen kiakadtam mert vért izzadtam hogy sikerüljön bekerülnöm most meg leszólnak.Idegesen mentem be az öltözőbe majd kinyitottam a szekrényemet és az oldalára raktam a  kezemet.Szerencsére azt nem mondták hogy vegyek dresszet.Hát ezt kár volt mondani mert bejött az öltözőbe a tanár és azt mondta legalább 1 dresszet kell vennünk akinek nincs.Még jobban ideges lettem és becsaptam teljes erőmből a szekrényajtót.Hirtelen iszonyú fájdalmat éreztem és a szekrényemre néztem ahol csöpögött a vér.Odacsaptam a kezemre az ajtót és egy kicsit vérzett.Kinyitottam a szekrényemet és már nem  kicsit vérzett hanem folyt a vér a kezemből.Gyorsan kerestem egy csomó papírtörlőt és körbetekertem de nem nagyon használt mert átjött rajta a vér.Nem volt nálam semmi csak a pólóm meg a gatyám ezért levettem a pólómat és körbetekertem vele a kezemet.Most már nem vérzett át a póló de viszont nem volt másik pólóm.Kutattam egy kicsit a táskámban és találtam egy elég koszos kardigánt de jobb mint a semmi.Fel vettem a melltartómra a kardigánt és szó szerint rohantam hazáig.(vagyis a fiúkig mert az közelebb volt)Hazafelé tartva az órámra néztem és már 6 óra volt úgyhogy lehet hogy itthon vannak a fiúk is.Berontottam a házba (szó szerint) és senki nem volt itthon.Amikor szükségem lenne valakire senki nincs itthon.Levettem a kardigánom mert a pólómnak erősítés kellett.Berohantam a fürdőbe és leöntöttem vízzel ami nem volt jó döntés mert csípni kezdett.Fel hívtam a fiúkat mert nem volt itt semmi fertőtlenítő szer.
-Harry?-szóltam bele a telefonba.
-Igen mondd gyorsan.-hadarta.
-Szóval hazafele hozzatok 3 csomag kötszert 4 csomag ragtapaszt....basszus az a húsom!-tértem el a témától.-és még 3 üveg fertőtlenítő szert basszus az tényleg a húsom ja meg valami nagyon erős fájdalomcsillapítót.Köszi.-mondtam aranyosan.
-Mit csináltál magaddal?-kérdezte ijedten.
-Semmit csak rácsuktam a szekrényt a kezemre de egyébként semmi gáz.-mondtam és megvontam a vállamat (mondjuk senki sem volt itthon).
-Ne menjünk haza?-kérdezte.
-De, de ne felejtsetek el bemenni a gyógyszertárba.-mondtam.-Köszi,szeretlek.-hadartam és letettem.20 perc volt mire hazaértek.Először Lou lépett be minden szükséges dologgal ami kelleni fog.Nem látott tőle semmit.Aztán Harry (szerencsére Harry) és észrevette hogy csak melltartó van a felső testemen.Kérdőn nézett rám majd eltátogott egy "vegyél fel valamit".Én meg kerestem egy pólót a nappaliba de nem találtam sehol semmit.Már minden fiú bejött én pedig melltartóban kerestem valami ruhadarabot.Mindenki engem nézett ezért megtörtem a kínos csendet.
-Hello.-intettem mindenkinek.
-Hello.-köszöntek vissza Harry pedig alig bírta visszatartani a röhögést.
-Mindjárt jövök!-mondtam és olyan gyorsan felmentem a lépcsőn hogy majdnem orra estem.Bementem Harry szobájába és felvettem az egyik pólóját.Visszamentem és a fiúk kérdezősködni kezdtek a versenyről.
-Srácok még tényleg tudnék mesélni és csak most jönne az izgalmas része de..-emeltem fel a kezemet aztán arról kezdtek kérdezősködni mi történt vele.Elmondtam mindent gyorsan hogy végre lekezelhessük a kezemet.Mindenki rosszul lett tőle ezért magamnak kellett megcsinálni.8 körül Ash is hazaért mert még elment vásárolni kaját estére.Valami fura kaja volt amihez kukoricaszirupot esznek de finom volt.Neki is mindenről bekellet számolnom.Est mindenki elment aludni.Az éjszaka közepén felkelt Harry mert éhes volt ezért én is felkeltem mert egy kicsit én is az voltam.Lementünk a konyhába de még mindig fél álomban voltunk.Én véletlen elaludtam a konyha pulton Harry pedig csukott szemmel nyomta a kukoricaszirupot az......az én kezemre!
-Harry!-kiabáltam rá és közben tarkón vágtam.
-Mi?!-kiabált fel.
-A kezemre nyomtad a kukoricaszirupot!-kiabáltam.
-Bocsi csak álmos vagyok gyere mossuk le.-mondta majd megfogta a másik kezemet és behúzott a fürdőbe.Levettük a kötést a kezemről majd a csap alá nyomta és újra le kellett fertőtleníteni és bekötni.
-Köszönöm.-nyomtam egy hosszú csókot a szájára mit ő is viszonzott majd hosszas csókolózásba kezdtünk.Csak levegő hiány miatt váltunk el egymástól.
-Gyere menjünk a szobámba.-mondta Harry és felemelt én pedig a nyakába csimpaszkodtam.
-Úristen hány kiló vagy?-kérdezte viccesen.
-Nem is vagyok nehéz!-mondtam és a szemébe néztem.Úgy vitt mint egy apuka a kislányát.Úgy fogott hogy sehol se tudjak leesni.
-Csak hogy tudd nekem holnap korán kell kelnem.-mondtam és a fejemet a vállára tettem.
-Nyugi nem leszünk fent sokáig.-mondta egy kaján vigyorral az arcán.
Reggel nyűgösen keltem mert semmi kedvem nem volt tornázni menni.Felöltöztem és elfelejtettem tegnap dresszet venni ezért összeszedtem valami cuccot mert a tegnapi kicsit véres lett.Kerestem egy másik szekrényt mert nem akartam a véres szekrényhez menni.Ma a szokásos kínzás volt a hülye edzőnkkel de azt mondta ma jobb voltam :).Most nem hazamentem hanem vásárolni valami dresszet.Egy fehéret vettem de mivel utáltam a dresszeket vettem rá egy rövidgatyát és így már nem nézett ki olyan hülyén.Hazamentem és amikor beléptem az ajtón elcsúsztam valamin és ráestem a kezemre.
-Basszus!-kiabáltam fel.Remélem eltört a kezem.(szarkazmus)
-Ki az?-kiabált a fürdőből Niall.
-Dany!-kiabáltam vissza és felálltam.A kezembe percekként nyilalt bele a fájdalom és elég kibírhatatlan volt.
-Mi ez a víz?-kérdeztem.
-Bocsi csak túltöltöttem a kádat!-kiabált vissza.Berohantam a konyhába és elkezdtem kutatni a gyógyszerek közt és találtam egy jó erőset amiből bevettem 2 darabot.Fél óra múlva hatott és szinte nem is éreztem a kezemet.Később hazaért a többi fiú is és beszélgetni kezdtünk.
-Szombaton hivatalosak vagyunk egy szálloda megnyitóra és azt szeretném ha mindannyian elmennénk.-mondta Louis.
-Hányra kell mennünk?-kérdeztem.
-Azt hiszem 7-re.-mondta Lou.Még beszélgettünk aztán elmentünk aludni.Nekem szombaton edzésem van fél hétig úgyhogy majd valahogy eljutok oda.
Szombat
Dany:
Reggel izgatottan keltem mert nem hiszem hogy oda fogok érni a szálloda megnyitójára.Gyorsan összepakoltam a cuccomat aztán elindultam a "kiképzésre".A ruhámat reggel gyorsan kiraktam hogyha haza jövök ne kelljen válogatni.A "kiképzés" után hazarohantam és elkezdtem készülődni.A hajamat gyors begöndörítettem,a ruhámat nagy nehezen felhúztam magamra,a cipőt pedig a kezemben vittem mert sport cipő volt rajtam hogy bírjak járni legalább a szállodáig.A ruhám hátul kivágott volt és fekete amit pici kövek díszítettek.Mikor kiléptem az ajtón szakadt az eső.
-Ezt nem hiszem el!-bosszankodtam magamban.Taxit akartam hívni de a telefon kicsúszott a kezemből és és bele esett egy tócsába.Ashék a szívemre kötötték hogy egyedül többé ne vezessek kocsit de nem volt másik választásom.Már fél nyolc volt és Harryék nem bírtak elérni ezért beültem a közös autóba és elindultam.Most már én is féltem hogy valami fog történni velem mert iszonyúan szakadt az eső és alig láttam valamit.Végre megérkeztem a helyszínre és ahogyan kiléptem a kocsiból beleléptem egy óriási sár tócsába.Még szerencse hogy nem vettem át a cipőmet mert akkor most rögtön kirohantam volna a világból.Nagyjából leráztam a sarat a cipőmről majd elindultam a szállodába.Amikor beléptem valaki éppen beszédet tartott ezért elmentem a női mosdóba és átvettem a cipőmet.Kicsit rendbe szettem magam aztán kimentem.Mindenki elment valamerre olyanok voltak mint a hangyák.A szememmel a fiúkat kerestem de sehol nem láttam őket.Megpillantottam egy göndör fürtöt és elindultam felé.Ahogy egyre közelebb értem láttam hogy az nem Harry lesz hanem egy másik fiú.Még mindig nem láttam őket sehol és egy kicsit elveszettnek éreztem magam.Visszamentem a kocsihoz és gyorsan betettem a cipőmet majd visszamentem keresgélni.
Harry:
Már 8 óra és még sehol sincs Dany.Telefonon nem érhető el és sehol sem találtuk.Úgy döntöttünk hazamegyünk aztán majd visszajövünk és őt is elhozzuk.Amikor kimentünk a parkolóba (ahol szakadt az eső) megláttuk a közös autónkat.
-Szóval vagy kiraboltak minket vagy itt van csak nem láttuk.-mondta Niall.
-Pedig azt mondta nem fog vezetni egyedül.-bosszankodott Ash.Körülnéztem de sehol sem láttam.Visszaindultunk a szállodába és az igazgató félrehívott hogy átnyújtson egy ajándékot.Megkaptuk egész estére az egyik elnöki lakosztályt.Láttam egy közeledő alakot fekete ruhában és hasonlított......várjunk csak az Dany!
-Dany!-integettem neki a távolból és szerencsére észrevett.A haja tökéletesen be volt állítva és a ruhája is kifogástalan volt.
-Na végre megtaláltalak.-mondta és adott egy csókot amit viszonoztam.
-Többiek?-kérdezte mire én a kajapult felé biccentettem.
-Képzeld mienk az egész elnöki lakosztály erre az éjszakára.-mondtam ő pedig egyre nagyobb mosolyra húzta a száját.
-A fiúk tudják?-kérdezte mire megráztam a fejemet.Odamentünk hozzájuk és közöltem velük a jó hírt.Felmentünk a szobánkba és kibontottuk az első pezsgőt.Dany elmesélte miért késett és egy csomót röhögtünk.Egyre többet ittunk.Elhomályosultak az emlékek és reggel egy idegen helyen keltem mellettem pedig Dany feküdt....







                                                                      

2013. július 9., kedd

19.Balszerencse

Dany:
A lányokkal együtt indultunk el reptérre és már a hangulatunk is jó volt.A repülőn 1. osztályon repültünk  aludni is bírtunk mert voltak ágyak.Szerdán lesz az előselejtező ha ott tovább jutunk szombaton döntő és vasárnap lesz eredmény.A ruhánkat ott fogjuk megvenni mert itthon nem találtunk megfelelőt.A tánciskolától kaptunk pénzt hogy egész hétre elég legyen kajára meg bulizásra.A tánc tanárunk nem tudott eljönni mert ő is egy utazáson van a felnőtt csapattal amibe ő is szerepel.Mikor megérkeztünk beszálltunk egy taxiba és elmentünk a szálláshelyünkre.Amikor odaértünk egy  iszonyú nagy házat pillantottunk meg egy medencével együtt.Sikítozva rohantunk be a házba és felfedeztük minden szobáját.Mi Bessel egy szobában aludtunk.Carol és Hilary pedig egy másik szobában.Mivel már este felé járt az idő úgy döntöttünk elmegyünk bulizni hogy megünnepeljük az itt létünket.Még mielőtt elmentünk volna medencéztünk majd elkezdtünk készülődni.                                                
Egy fekete ruhát vettem fel aminek hátul hosszabb volt a szoknyája.A magassarkú is sima fekete volt.A sminkem csillogós volt.Csináltam egy fotót és elküldtem Ashnek hogy minden oké és megérkeztünk most meg bulizni megyünk.A telefonomat otthon hagytam hogy ne kelljen magammal cipelni.
-Mehetünk?-kérdezte Hilary.
-Igen.-mondtuk egyszerre Bessel és elindultunk.A franciák leghíresebb szórakozó helyére mentünk.Már kívülről is jól nézett nem hogy belülről.Mikor beléptünk a bárpulthoz indultunk.-Mindannyian ittunk valamit aztán elmentünk táncolni.
-Szabad egy táncra?-kérdezte egy helyes gondolom angol mivel jó volt a kiejtése kb. egyidős lehetett velem.Ja, és fiú volt.Összenéztünk Bessel mire bólintott.
-Persze.-adtam a választ.
-Jake vagyok.-mondta mire én is bemutatkoztam.Lelassult a zene ezért közelebb húzott magához.A tánc közbe beszélgettünk majd egyszer csak megcsókolt.Én is visszacsókoltam de ennyi volt az egész.Elég későn mentünk haza de fáradtak is voltunk.Megnéztem a telefonomon hogy hívott-e valaki és 1 nem fogadott hívásom volt.5 Ashtől,1 Nialltől,1 Zayntől,1 Liamtől,1 Louistól és 1 Harrytől.Visszahívtam Asht és felvette.
-Dany miért nem vetted fel:-kérdezte Ash.
-Te meg miért vagy fent hajnal 4-kor?-kérdeztem vissza.
-Bulizni voltunk írtam neked.-mondtam és beleröhögtem.
-Bess fejezd be!-kiabáltam be a fürdőbe mert Bess énekelt a szörnyű hangjával.
-És mizu veletek?-kérdeztem.
-Harry nagyon ki van borulva de nem mondja el miért és már több mint két napja csak a szobájában gubbaszt és egy nyakláncot szorongat egyébként semmi különös.-hadarta el.
-Mondd meg Harrynek hogy majd megbeszéljük.-mondtam és egy kicsit szomorú lettem.
-De mit beszéltek meg?-kérdezte értetlenül.
-Nem lényeges na szia.-köszöntem el és kinyomtam.Én is gyorsan megfürödtem mint Bess aztán aztán aludtunk jó sokáig.
Délben
-Bess,Dany keljetek megyünk vásárolni!-kiabált be a szobába Hilary és Carol egyszerre.
-Mindjárt.-nyöszörögtünk Bessel.Nagy nehezen felültünk az ágyra és bekapcsoltam a Tv-t.
Tegnap előtt látták a híres Harry Stylest egy lánnyal.Hétfőn Franciaországban látták ugyan azt a lányt egy másik fiúval csókolózni egy szórakozóhelyen.Ez a lány pedig danyel Clark a híres táncos.Szerdán lép  fel a La' de danser versenyen a csapatjával.Akkor most a híres Harry Styles vagy az ismeretlen fiú a párja?
Elképedve hallgattam amit a hírbemondó nő mondott.
-Hú...én nem azt mondtam hogy csókolózz vele csak azt hogy táncolj vele.-mondta Bess mire hozzá vágtam egy párnát.
-Ez nem is így volt basszus csak Harryék ne lássák.-mondtam és kirohantam a szobából egészen a nappaliig mert ott volt  a telefonom.Hívtam Ash és az összes fiút csak Harryt nem.Senki nem vette fel lehet hogy haragszanak rám?Remélem nem majd megpróbálom később.
-Bess gyere már csak rád várunk.-kiabáltam fel az emeletre.
-Jó jövök.-kiabált vissza és lassan lecammogott a lépcsőn.Elindultunk a pláza felé de útközben találtunk egy új boltot ami most nyílt ezért bementünk oda is.A végére találtunk ruhát mindenkinek ugyan olyan volt.Fekete top, piros dzseki,vajszínű gatya,fehér cipő.
Hip Hop Dance | TumblrOtthon még felpróbáltuk a ruhát és a táncot is elpróbáltuk sokszor.Aztán még felhívtam Asht és szerencsére felvette.
-Miért nem vetted fel délben?-kérdeztem tőle.
-Stúdióban voltunk bocsi.-mondta.
-Akkor nem néztetek tévét ugye?-kérdeztem tőle izgatottan.
-Nem.-mondta.
-Akkor este se nézzetek vagy nézhettek de ne a sztár híreket.-mondtam.
-Miért?-kérdezte.
-Mert tegnap amikor voltunk bulizni csókolóztam egy sráccal de nem történt semmi más és most félek hogy Harry haragudni fog rám.-hadartam el.
-Oké de én nézhetek?-kérdezte.
-Igen a lényeg hogy Harry ne nézze oké?-kérdeztem vissza.
-Oké na megyek medencézni szia.-köszönt el és kinyomat.A lányokkal mi is elmentünk még medencézni aztán aludni mert holnapra kell a sok energia.Reggel 9-kor kezdődik a verseny ami azt jelenti fél nyolckor kelünk.Az óra csörgésére ébredtünk.Rácsaptam az órámra majd felkeltem és elkezdtem ébresztgetni a többieket.
-Bess ébredj!-rángattam meg a vállát.
-Mi?!-kérdezte és gyorsan felült.Elröhögtem magam aztán elmentem Hilaryék felé.
-Lányok ébredjetek!-kiabáltam be a szobába.Valahogy úgy reagáltak ahogyan Bess.Elkészülődtünk aztán elindultunk a táncversenyre.Ahogyan megérkeztünk egyből az öltözők felé mentünk.Amikor beléptünk egy csomó táncos volt de mindegyiken feszülős ruha volt.Úgy látszik mi különcök leszünk a laza egyenruhánkban.Átöltöztünk és amikor kiléptünk mindenki minket nézett.
-Mi van még nem láttatok hip-hop ruhát?-kérdeztem tőlük mert kezdett kínossá válni a csend.Hirtelen mindenki elvette a tekintetét rólunk és saját magával foglalkozott.Mi voltunk a második csapat a 10-ből.Előttünk még a dánok voltak de olyanok mint a balettosok.A döntőbe 5-en jutnak tovább.Felmentünk a színpadra és beálltunk.Elkezdtük a koreot és a végére nagy taps vihar volt.Lejöttünk a színpadról és énekelve mentünk be az öltözőbe.
-Szerintem jók voltunk.-mondta Hilary.
-Szerintem is.-mondtuk egyszerre a lányokkal.Megvártuk az eredményhirdetést és mi lettünk az elsők akik tovább jutottak.Ahogy hazaértünk egyből  Asht hívtam.
-Képzeld tovább jutottunk!!!!!!-kiabáltam örömömben.
-Ja tök jó.-mondta lehangolóan.
-Mi a baj?-kérdeztem értetlenül.
-Ne haragudj én nem tudtam nem akartam hogy...-kezdett magyarázkodni.
-Mondd már!-kiabáltam rá idegesen.
-Harry látta a sztorit de véletlen este néztem a neten ő meg a hátam mögé osont és meglátta ne haragudj.-hadarta el.
-Basszus Ash.-mondtam idegesen.
-Add oda Harrynek a telefont!-kiabáltam rá.Hallottam ahogy elvitte valahova a telefont.
-Hallo?-szólt bele Harry.
-Szia Harry csak azt szeretném mondani hogy ne haragudj ami történt én tényleg nem kartam és csak egy csók volt nem történt semmi más tényleg.-hadartam én is-(lehet hogy elkaptam Ashtől?)
-Semmi baj.-mondta.
-Biztos?-kérdeztem.
-Igen.-mondta és szerintem mosolygott.
-Szeretlek.-mondtam.
-Én is.-adta a választ.Még egy kicsit beszélgettünk aztán letettem a telefont.
-szombat délután-
A versenyen 2.-ok lettünk mert az egyik lépést elrontottam ezért lepontoztak de a 2. hely is jó.Délután elmentünk ünnepelni egy francia kávéházba.Úgy volt hogy ma este megyünk haza a 8 órási géppel.De csak úgy volt.Éppen a koktélunkat ittuk mikor odajött egy pincér aki tudott angolul de a kiejtése borzalmas volt ezért amikor beszélt alig bírtuk visszatartani a nevetésünket.Leült mellénk és elkezdtünk beszélgetni.Mikor vissza ment a pulthoz ki akartam venni a pénzt a táskámból de nem volt a hátam mögött a táskám.
-Lányok nem láttátok a táskámat?-kérdeztem tőlük kétségbeesetten mire megrázták a fejüket.Hirtelen észbe kaptam és amikor itt volt mellettünk a pincér éreztem hogy a hátam mögé nyúlt.
-Abban voltak a a repülőjegyek!-kiabáltam fel és a bárpulthoz mentem.Kerestem a pincért de sehol sem volt.
-Dany!-kiabáltak a lányok mert ott futott el mellettük a tettes de nem bírták elkapni.
-Úgy látszik ma nem megyünk haza.-mondtam és a lányokkal elindultunk a szállásunkra.Szerencsére a többi pénz Bessnél volt ezért vettünk jegyeket holnapra.Este mindannyian zaklatottan feküdtünk le.Másnap reggel korán keltünk mert 10-kor indult a gépünk.Kimentünk a reptérre és még volt 20 percünk hogy felüljünk a gépre mikor megszólalt a hangos bemondó:
A LONDONBA TARTÓ GÉPEK A MAI NAPON NEM SZÁLLNAK FEL MERT NAGY VIHAR VAN.JEGYÜKET HÉTFŐN TUDJÁK ELHASZNÁLNI.
KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSÜKET!
Majd szétrobbantam az idegtől hogy egyik nap sem tudunk hazamenni.
-Nem hiszem el.-mondtam halkan.
-Nyugi Dany majd holnap hazamegyünk.-tette a vállamra a kezét Hilary.
-De nekem holnap kezdődik a felvételim a  fősulira!-kiabáltam és kirántottam a vállam a keze alól.Visszamentünk a szálláshelyünkre és felhívtam Ashéket mert tegnap sem beszéltem velük ők meg tegnapra vártak otthon.
-Szia Ash bocsi hogy tegnap nem hívtalak.-kezdtem bele a történetembe.
-Hol a francba vagy?-kérdezte mérgesen.
-Még itt vagyok mert csak holnap tudunk hazamenni a reggeli géppel mert a szombati jegyünket ellopták most meg zuhog az eső és nem szállnak fel a gépek.-hadartam.
-Holnap akkor várunk de ugye tudod hogy holnap felvételi lesz?-kérdezte.
-Igen tudom de az atlétika csak 10-kor kezdődik addig hazaérek mondtam.-beszélgettünk még egy kicsit meg a fiúkkal aztán letettük.Reggel nyűgösen keltem mert 6-kor indult a gépünk.Mikor beültünk a gépre megnyugodtam hogy most már tényleg hazamegyünk.Útközben sikerült elaludnom.Mikor leszálltunk beszívtam a friss Londoni levegőt és elindultunk a kijárat felé.







                                                                                                     

2013. július 4., csütörtök

18.Én csak téged szeretlek

Dany:
-Ne nevessetek!Nem vicces!Nagyon égő volt.-mondtam durcásan.A fiúk még mindig azon röhögtek ahogyan Harryékre nyitottam.Miután megvacsiztunk mindenki elment aludni.Kivéve én.Ma a fiúknál aludtam mert már késő volt és nem akartam hazamenni.A nappaliban ültem mikor eszembe jutott egy dalszöveg.Gyorsan elővettem egy papírt és lefirkantottam az elég hosszú dalszöveget:

They tell you a good girl is quiet                                                                        
And that you should never ask why
'Cause it only makes it harder to fit in
You should be happy, excited
Even if you're just invited
'Cause the winners need
Someone to clap for them
It's so hard, just waiting
In a line that never moves
It's time you started making
Your own rules

You gotta scream until
There's nothing left
With your last breath, so
Here I am, here I am
Make'em listen
'Cause there is no way you'll be ignored
Not anymore, say
Here I am, here I am
Here I am, here I am

Bementem a zeneszobába ahol kihoztam egy gitárt és megpróbáltam eljátszani a dalt amit írtam.Mikor végeztem valaki hátulról megfogta a vállamat.
-Ügyes vagy.-szólalt meg Harry.
-A szívrohamot hozod rám.-mondta és fel sóhajtottam.
-Miért vagy fent?-kérdeztem érdeklődve.
-Vízért jöttem a konyhába és te miért vagy fent?-kérdezett vissza.
-Mert nem vagyok fáradt.-mondtam és elment a konyhába.Gyorsan elpróbáltam még egyszer a dalt majd én is követtem őt a konyhába.
-Savannah?-kérdeztem de kicsit elcsuklott a hangom.
-Alszik.-mondta és belekortyolt a pohárba.Egyszer csak megszólalt a telefonom vagyis csörögni kezdett a telefonom.Kimentem hogy felvegyem de Harry hátulról megfogta a derekamat majd mozogni kezdtünk a zenére.Megfordított és mintha tangoznánk megfogta a kezemet.Ritmusra kezdett el táncolni majd amikor lelassult a zene  egyre közelebb hajolt majd....majd feloltódott a villany és Savannah jelent meg.
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte és elég dühösnek látszott.Harryvel gyorsan szétváltunk és kezdtem félni Savannahtól.
-Csak beszélgettünk.-mentegetőzött Harry és Savannah lejött a lépcsőn majd elém került.
-Ha még egyszer meglátom hogy rá mozdulsz a pasimra esküszöm felpofozlak.-mondta mire hátráltam egy lépést.Hátat fordított majd beszóltam neki.
-Cafka.-mondta és keresztbe tettem a kezem.Megfordult és nagyon mérgesnek látszott.
-Mikor töltötted fel az ajkadat?-kérdeztem tőle.
-Tessék?-kérdezte.
-Bocsi.Csak kíváncsi voltam mennyiért csináltattad.-mondtam és gúnyosan rá mosolyogtam mire megpofozott.
-Basszus!Te normális vagy?-kérdeztem.A fél arcomat fogtam mert éreztem ahogyan ég az ütéstől.
-Savannah gyere menj fel Dany te meg menj a fürdőbe és mosd le az arcod.-mondta Harry.
-Örülj hogy a szilikon melleidről nem kérdeztem.-mondtam miközben megfordultam és elindultam a fürdő felé.Hallottam ahogy Harry lefogja Savannaht ezért hátra fordultam és ki nyújtottam a nyelvemet.Bementem a fürdőbe és lemostam hideg vízzel az arcomat hogy ne égessen.Mikor kimentem már felmentek szerencsére ezért én is felmentem Ash szobájába.Egész éjszaka forgolódtam mert nem bírtam aludni.Dúdoltam magamnak azt a dalt amit írtam de még az sem nyugtatott meg.Fájt hogy  annak akit  szeretek van barátnője és ez nem hagyott nyugodni.Felültem az ágyamon és sírni kezdtem.Miután kisírtam magam felöltöztem és lementem a nappaliba.Egyetlen dolog van ami mindig megnyugtatott.A lassú zene és az a tánc amit még anyukám tanított nekem.Megkerestem a telefonomon azt a zenét majd táncolni kezdtem.Amikor végeztem bementem a konyhába és csináltam valami kaját.Hát....nem biztos hogy ehető de elmegy.Az evés közben az órámra néztem és már hajnal 2 volt.Mivel aludni még mindig nem bírtam volna bevettem egy  altató gyógyszert és felmentem a szobámba.10 perc sem kellet és úgy aludtam mint a bunda.
-Dany!Dany!-rángatta valaki a vállamat.
-Mi van?!-kérdeztem mert még úgy éreztem túl korán van.
-Kelj már fel!-mondta az immár ismerős hang Zayn.
-Még korán van!-mondtam és bebújtam a takaróm alá.
-1 óra az neked korán van?-kérdezte mire kipattantak a szemeim.
-Basszus ez erős cucc volt.-mondtam és nagy nehezen felkeltem.
-Többiek?-kérdeztem miközben a szekrényemben turkáltam.
-Lent vannak most ebédeltek te nem vagy éhes?-kérdezte mire bólintottam és bementem egy fürdőbe a ruhámmal együtt.Felöltöztem és lementem a konyhába.Ettem valamit aztán kimentem a nappaliba ahol mindenki ült és filmet néztem.Senki nem vett észre ezért Niall háta mögé léptem és megijesztettem mire felkiabált.
-Nyugi csak én vagyok.-mondtam és összeborzoltam a haját.A fiúk és Ash még nem tudják hogy a hétvégén elmegyek egy hétre Franciaországba mert még nem mertem elmondani nekik.Film közben vagy tízszer ásítottam amit Niall is észrevett.
-Ennyire álmos vagy?-kérdezte.
-Mondjuk nem aludtam túl sokat.-mondtam mire számolni kezdtem hogy mennyit aludtam.
-Hát többet aludtál mint mi.-mondta.Bementem a konyhába valami energiaitalt keresni de nem találtam semmit a kávét meg nem kívántam.
-Mindjárt jövök hazamegyek meg elmegyek a boltba.-mondtam és elindultam haza.Megetettem Bonyt aztán feltettem rá a pórázt és elmentünk együtt a boltba.Vettem egy energiaitalt aztán visszamentünk a fiúkhoz.Az utolsó tíz percben Bony nem bírt magával mert meglátott egy kutyát ezért a kezembe vettem a csöppséget.Nem volt nyitva az ajtó ezért csöngetnem kellett.Ash nyitott ajtót.
-Hello.-köszöntem neki és Bony mancsával próbáltam integetni.
-Hello.-mondta és megsimogatta Bonyt.Bementem Bonyt szabadon engedtem én pedig megittam az energiaitalt.Kicsit talán élénkebb lettem de sokat nem segített.Este még medencéztünk a fiúkkal aztán hazamentem.Másnap reggel korán kellett kelnem mert a táncsuliba mentem.Mikor délután hazaértem csengettek.Kinyitottam az ajtót és egy futár volt ott.A kezében egy csokor rózsa volt amiben egy boríték és egy pici doboz tartózkodott.Átvettem a csomagot majd leültem a nappaliba.Elővettem a borítékot és olvasni kezdtem:
                                          Kedves Dany! 
Tegnap szakítottam Savannahval amiért az este megpofozott.Remélem tetszeni fog amit küldtem és hogy mebocsájtasz.Én csak is téged szeretlek minden éjszaka csak rád gondoltam és sose voltam nyugodt Savannah mellett.Szeretlek! 
Harry
Miután elolvastam elmosolyodtam és megnéztem mi van a kis dobozban.Egy szív alakú medál volt felfűzve egy láncra.Felvettem és gyorsan írtam egy üzit Harrynek hogy nem haragszom és hogy én is szeretem.
Miután megírtam felálltam és elindultam a fiúk felé.Útközben találkoztam
Bessel ezért mégsem a fiúkhoz mentem hanem a plázába mentünk beszélgetni meg meginni valamit.Este későn mentünk haza mivel ma Bess nálam aludt.
Szombat
Dany:
Holnap indulunk Franciaországba a fiúknak pedig tegnap mondtam el.Kicsit kiakadtak aztán megbékéltek úgyhogy semmi baj.A mai napot nagyjából otthon töltöttem mert pakolni kellett holnapra 1-kor indul a repülőgép a csajokkal pedig fél egykor találkozunk nálam aztán együtt megyünk.Harryvel jól alakul a kapcsolatunk és egyre többet vagyunk együtt bár lehet hogy nem tesz jót a kapcsolatunknak hogy egy hétig nem leszek itthon.Másnap reggel izgatottan keltem.Mindenem be volt pakolva és több mint két bőröndöm lett.Délelőtt átmentem a fiúkhoz még eltudjak köszönni tőlük.Sétálva mentem feléjük mert Bonyt is vittem hozzájuk hisz otthon nem maradhat egyedül mert éhen hal ezért  egy hétig ők vigyáznak rá.Amikor benyitottam Savannah éppen Harryt csókolta nagyban.Egyre több könny gyűlt össze a szemembe majd két perccel később Harry is észrevett.Bonyt elengedtem mert mindkét kezemet az arcomra tettem.A kutyus felrohant az emeletre Louhoz az a kedvenc szobája.
-Dany ez nem az aminek látszik én nem csókoltam meg ő csókolt meg engem.-mentegetőzött Savannah arcán pedig egy gúnyos mosoly terült szét.
-Kérlek ne magyarázkodj láttam amit láttam.-mondtam és a végén el csuklott a hangom.
-Fiúk itt van Dany!-kiabált Louis miközben kijött a szobájából Bonyval a kezében.
-Szemét!-mondta és letéptem a nyakláncot a nyakamból amit Harry adott nekem majd a földhöz vágtam.Kirohantam az ajtón és elkezdtem futni.
-Dany!Állj meg légyszíves!-kiabált utánam mire megfordultam.
-Mit akarsz?-kérdeztem szét tárt karokkal szipogva.
-Beszéljük meg!-mondta lihegve mert utánam futott.
-Nem akarok erről beszélni.-mondtam és keresztbe tettem a kezemet.
-Dany én csak téged szeretlek.Most is Savannah jött ide vissza könyörögni magát.-mondta és a kezét az arcomra tette.
-Harry..-mondtam lassan.-...én szeretnék hinni neked de nem tudok.-mondtam és hátat fordítottam neki.
Szomorúan ballagtam haza majd a házba belépve leültem a kanapéra.Eldöntöttem hogy most nem lesz rossz kedvem Harry miatt ezért megittam egy pohár pezsgőt majd megérkeztek a lányok is így velük is ittam egyet.
Harry:
Ott álltam az utcán összetörve.Ezt is elrontottam.Azt a lányt is elvesztettem akit eddig a legjobban szerettem.Nem tudtam mit csinálni.Visszamentem a házunkba a fiúk meg ott álltak értetlenül.Savannah szerencsére azóta már eltűnt innen.
-Mi történt?-kérdezte Niall én pedig lehajoltam a nyakláncért amit Danynek adtam.
-Semmi.-mondtam és felrohantam a szobámba majd becsaptam az ajtómat.Hirtelen valami nedveset éreztem az arcomon.Sírok?Még sosem sírtam egy lány miatt sem.Egyre hangosabb zokogásba kezdtem majd levágtam magam az ágyamra és úgy folytattam.
       



2013. július 3., szerda

17.Fotózás

Dany:
Megvártam hogy mindenki felébredjen és már csak egy emberre vártunk mindannyian.Harryre.Már nem bírtam ki annyira éhes voltam ahogy mindenki ezért nem vártam meg.Elkértem a közös kocsi kulcsát és elindultam a bolt felé.Útközben elkezdett csörögni a telefonom és nem találtam.Lehajoltam így nem láttam az utat amikor megtaláltam a telefonomat felegyenesedtem és rossz sávban voltam.Az eső esett és csúszósak voltak az utak.Próbáltam visszamenni a másik sávba de már késő volt egy kamion fényszórója elvakított és így oldalra sodródtam majd beleborultam az árokba.Alig bírtam mozgatni a kezem amelyikben a telefon volt de megpróbáltam felhívni a mentőket.Nagy nehezen bepötyögtem a számot és felhívtam.
-Hallo?-kérdeztem a telefonba.Elmondtam a címet ahol voltam és azt mondták tartsak ki 10 perc és itt vannak.Megpróbáltam felhívni Asht vagy a fiúkat de nem volt hozzá erőm.A kocsi ablaka be volt törve így a szilánkok szanaszét voltak.A lábamat mozdítani sem bírtam és a kezem se volt jó állapotban.A fejemre tettem a kezem hogy vérzik-e és még szép hogy vérzett.Már hallottam a mentők szirénáját és próbáltam kitartó lenni de nem bírtam tovább.Mozdulni sem tudtam és a könnyeim is folytak végig az arcomon amitől csak rosszabb lett mert csípte a sebeket az arcomon.Mikor ideértek megpróbáltak kiszedni az autóból de nem sikerült nekik ezért tűzoltót hívtak és már nem bírtam eszméletemet vesztettem.
Harry:
Dany már több mint 3 órája elment és nem jött vissza.Ash próbálta hívni de nem vette fel.Remélem nem esett semmi baja.Itt ülök a szobámban és semmit nem tudok róla.Ezek a gondolatok jártak a fejemben mikor megcsörrent a telefonom.Privát szám volt ezért kicsit félve vettem fel.
-Hallo?-szóltam bele.
-Jó napot maga Harry Styles?-kérdezte egy férfi hang.
-Igen.Miért?-kérdeztem.
-Egy Danyel Clarck nevű 18 éves lányt most hoztak be a kórházba súlyos sérülésekkel mert autó balesetet szenvedett.Amikor behozták azt mondta hívjuk fel önt és hogy jöjjön be hozzá amint tud most a műtőbe viszik mert a lába nagyon rossz állapotban van.Kérem jöjjön be amilyen hamar csak tud.
-Rendben.-mondtam remegő hangon majd kinyomtam.Gyorsan lerohantam a nappaliba és felkaptam a kabátom és egy kocsikulcsot.
-Hova mész?-kérdezte Niall mert a többiek fent voltak pihenni.
-A kórházba.-mondta már majdnem sírva.10 perc alatt beértem a kórházba és a portához rohantam.
-Melyik kórteremben van Danyel Clarck?-kérdeztem türelmetlenül.
-A  4. emelet 212-es szobában de most műtik.-mondta mire elindultam a lift felé.Gyorsan felmentem és amikor a szobája előtt voltam akkor tolták ki a műtőből.Az arca sápadt volt de a haja még így is jól állt.Úristen mikre gondolok!
-Jó napot ön Harry Styles?-kérdezte egy orvos azt hiszem ő hívott fel.
-Igen.-mondtam.
-A lány súlyos sérüléseket szenvedett a lábát most műtöttük mert egy helyen nyílt törése volt, mindkét kezén mély sebek voltak, a feje betört de már összevarrtuk, néhány bordája megrepedt de nem vészes ezeken kívül pedig 2 napig kómában lesz a műtét után beadott altató miatt.Erős fájdalmai lesznek az elkövetkezendő egy hónapban és minimum két hétig lesz gipszben  a lába és mankóval kell járnia nem szabad majd megerőltetnie  és nagyon ingerlékeny lesz a fájdalmak miatt.Hetente vissza kell járnia ellenőrzésekre egy hónapon keresztül.-mondta az orvos mire ijedt arccal bámultam rá.
-Értem.-szólaltam meg halkan.Még egy kis ideig itt maradtam nála és fogtam a kezét és beszéltem hozzá majd szép lassan elindultam haza.
Niall:
Nem értettem miért megy Harry a kórházba mikor neki semmi baja nincs.Dany miatt mindenki tökre feszült és már több mint 3 órája nincs itthon.Felmentem a többiekhez hogy elmondjam nekik hogy Harry hova ment.
-Fiúk!-kiabáltam a folyosón mire mindenki kijött Ash pedig szúrós szemekkel nézett rám.-és Ash.-javítottam ki magam majd elmosolyodott.
-Harry elment..-mondtam és sóhajtottam egyet.-a kórházba.-folytattam a mondatot.
-Miért ment volna a kórházba?-kérdezte Lou.
-Nem tudom azért mondtam el.-mondtam és megvontam a vállam.
-Dany még mindig nem jött vissza?-kérdezte Ash aggódva.Megráztam a fejemet és mindannyian visszamentünk a nappaliba és arról kezdtünk beszélgetni hogy miért ment Harry a kórházba.Egyszer csak halkan valaki kinyitotta az ajtót és Harry lépett be.Az arca gondterhelt volt és egyeben szomorú.Láttam rajta hogy üvölteni tudna stressztől és hogy legszívesebben felment volna a szobájába és sírna.
Harry:
Mikor beléptem azt ajtón Niall nagyon tanulmányozta az arcomat a többiek pedig furán néztek rám.Levettem a kabátomat és elindultam a konyha felé.
-Harry.-szólított meg Niall.
-Miért voltál a kórházban?-kérdezte halkan mire megint eszembe jutott Dany.Gyorsan levetettem magamat a többiek közé és elkezdtem.
-Dany miatt.Amikor a bolt felé tartott súlyos autó balesetet szenvedett és engem hívtak fel hogy menjek be hozzá...-kezdtem a története a többiek pedig figyelmesen hallgattak elmondtam hogy mi történt vele és hogy hogy történt meg a a sérüléseit is felsoroltam ugyanúgy ahogyan az orvos mondta.
-Úristen.-ennyit bírt kinyögni Ash.
-2 nap elteltével-
Harry:
Ma ébred fel először Dany és mindannyian bemegyünk hozzá.Már nagy izgalomban voltunk és végre eljött az idő hogy elinduljunk a kórházba.Beültünk a kocsiba és annyira izgultunk lehetett hallani ahogy remeg mindenki lába a síri csendben.Amikor odaértünk egy emberként rontottunk be a kórházba majd egyből a lifthez léptünk és vagy tízszer megnyomtuk a gombot ami szerintem már begolyózott.Végre kinyílt a lift ajatja és ismét egy emberként mozogtunk egész addig amíg oda nem értünk a az ajtóhoz.Felsóhajtottunk majd benyitottunk.Dany még aludt ami érthető mert 2 órával hamarabb jöttünk Niallnek köszönhetően.
-Véletlen félre néztem az órámat.-mondta Niall mert mindenki őt okolta.
-Nem baj gyere menjünk le a büfébe.-mondta Ash és mindenki ki<ent kivéve én.
-Nem jössz Harry?-kérdezte Ash mire megráztam a fejemet.Egyszer csak nyöszörgést hallottam.
-Dany?Fent vagy?-kérdeztem a nyöszörgő lánytól.
-I..Igen.-mondta majd nyújtózott egyet.
-De neked csak 2 óra múlva kéned felébredned az nem baj?-kérdeztem tőle mire megvonta a vállát.5 percet se beszélgettünk amikor felkiáltott.
-Basszus!-mondta és rossz volt nézni ahogy szenved.
-Mi a baj?-kérdeztem tőle rémülten.
-A lábam...-nyöszörgött- Harold szólj egy orvosnak!-kiabált én pedig teljesen lebénultam.Kimentem a folyosóra és megállítottam az első orvost aki az utamba került.Gyorsan visszamentünk az orvossal együtt és beadott valami injekciót az infúziójába.
-5 perc és jobban lesz kisasszony!-mondta az orvos.
-Köszönöm!-mosolygott rá hálásan majd kiment.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem hogy elvonjam a figyelmét.
-Egész jól.-mondta.
-Éhes vagy?-kérdeztem.
-Igen de a többiek hol vannak?-kérdezte és őket kezdte keresni.
-Mindjárt.-mutattam fel az ujjamat és felhívtam Niallt.
-Dany felébredt hozol neki valami kaját?-kérdeztem Nialltől.
-Igen mindjárt ott vagyunk!-kiabált örömében én meg majdnem megsüketültem.
-Mindjárt itt vannak.-mondtam és rá mosolyogtam.
Dany:
Harry mosolyától elolvadtam ahogy azokkal a kis göndör fürtjeivel rám mosolyognak.Meg akartam beszélni vele azt ami nem rég történt.Meg akartam ölelni szeretni akartam és azt érezni hogy ő is szeret.Gondolat menetemet Niall kiabálása szakította meg.
-Hello!-köszönt hangosan majd a kezembe nyomott egy szendvicset.
-Köszi.-öleltem meg.Aztán sorra mindenkit megöleltem.Miután megettem a szendvicset még beszélgettünk egy kicsit aztán hazamentek mert dolguk volt a srácoknak.Dög unalom az élet ha kórházban vagy.Egyszer csak (végre történik valami!) egy doki lépett be az ajtón.
-Jó napot.-köszönt.
-Jó napot.-köszöntem vissza.
-Van 2 jó hírem.-mondta mire nagyon kivirultam.
-Gyorsabban gyógyul mint gondoltuk ezért nem kell begipszelni a lábát csak egy kötést kell rátenni.A másik jó hírem hogy holnap délután hazamehet.2 hétig ne erőltesse meg a lábát és ne lépcsőzzön.Úgy hallottam tánciskolába jár ebben a hónapba még ne táncoljon és majd az utolsó ellenőrzésen megmondom hogy táncolhat-e vagy nem.Rendben?-kérdezte mire kivirultam.Bólintottam és azonnal tárcsáztam Harryt.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-sikítottam bele a telefonba.
-Miért van ez a nagy öröm?-kérdezte.
-Holnap délután hazamehetek!-mondtam és majdnem kiugrottam az ágyból.
-Oké akkor majd mind annyian elmegyünk érted.-mondta és hallottam hogy nem egyedül van.
-Oké szia.-mondtam neki de mintha nem egy barátom hangját hallottam volna hanem egy ismeretlen női hangot.Lehet hogy barátnője van?Az lehetetlen hiszen még a múlt kori esetet sem beszéltük meg.Gyorsan felhívtam Asht gondolom ő tudná ha barátnője lenne.
-Szia Ash.
-Szia.-köszönt vissza.
-Nem tudod esetleg hogy Harrynek van-e barátnője?-kérdeztem és közben az ajkamba haraptam.
-Hát.....van de ne akadj ki csak tegnap ismerkedtek meg még nem is biztos hogy a barátnője.-mondta Ash vagyis inkább el hadarta.
-Oké szia.-mondtam és kinyomtam.Ha álltam volna egyből összeestem volna.Én szerettem vagyis még szeretem Harryt nem karom hogy más barátnője legyen.
3 héttel később
Dany:
Harry boldogan el van a cicababa barátnőjével én pedig minden éjjel sírva alszok el.Reggel bedagadt szemekkel ébredek és Ash odaköltözött a fiúkhoz így nem nagyon van olyan amikor ő is otthon van.A lábamnak semmi baja szerencsére és folytathatom a táncot.3 nap múlva lesz egy fotózás a legjobb táncosoknak ahova engem is besoroltak és Besst is.Valami habos-babos ruhát kell felvennünk és iszonyúan ki kell sminkelnünk magunkat.A stylistunk azt mondta lehetőleg pink ruhát vegyünk fel és ne legyen hosszú és pántja se legyen.Ashel holnap megyünk vásárolni.Azért kell ennyire kiöltöznünk mert két hét múlva egy Francia versenyre megyünk és benne leszünk az újságban.Az alcím az lesz hogy  London legjobb táncosai,és még csinosak is.Ezt a remek ötletet is a tánctanárom találta ki mint minden mást.Például egy héten keresztül tangot kellett tanulnunk hogy fejlesszük a kecsességünket.Reggel a szokásosan ébredtem de most valami más volt nem volt elkenődve a sminkem.Az éjszaka szóval nem sírtam.Boldogan felöltöztem és lerohantam a konyhába.Átmentem a fiúkhoz Ashért.20 perc alatt elkészült és már mehettünk is.Mikor visszamentünk a fiúkhoz csak úgy berontottam a házba és sikítottam örömömben.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-adtam ki az örömömet és Ash nyakába ugrottam.A fiúk (és Savannah, Harry barátnője) egyből a lépcső korlátjánál teremtek.
-Semmi baja nincs.-mondta Ash kiabálva mert még mindig a nyakába ugorva sikítottam.
-Meg van a ruhám!-ordibáltam mert még mindig nagyon örültem neki.
-Megyek felpróbálni!-mondtam és berohantam egy fürdőszobába.Gyorsan felhúztam magamra a pink csillámos ruhát és kifestettem magam.A cipőm és a sminkem is pink volt a szám volt a legszebb.Egy pink csillámos szájfény volt rajta ami igen rikított de nem volt baj.Mikor meg voltam elégedve magammal kimentem és senki sehol.Amikor az órámra néztem el voltam képedve.Több mint két órája készülődtem nem csoda hogy senki sehol.Gyorsan felrohantam Ash szobájába ahol szerencsére megtaláltam.
-Szép?-kérdeztem és akkorát mosolyogtam hogy nem fért az arcomra.
-Basszus.-mondta elképedve.
-Gyönyörű vagy!-mondta és felállt majd körbe járt.(kicsit fura volt)
-A fiúk láttak már?-kérdezte mire megráztam a fejemet.Gyorsan kihívta őket a nappaliba és ők is csak annyit mondtak hogy Hű-ha szaggatottan.(még Savannah is :)
Miután körbe néztek gyorsan hazamentem mert Bonyt egész nap nem láttam csak reggel.Miután beléptem a házba Bony nagy örömmel fogadott.Másnap délben keltem de nem volt baj mivel délután 2-kor lesz a fotózás.A fotózásra már készen mentem  mert nem akartam ott öltözködni a többiek is így tették és ők is gyönyörűek voltak.A fotózás közben ment a zene hogy jobban át tudjuk élni.Este 7 körül végeztünk és még átmentem a fiúkhoz és együtt csináltunk vacsorát.
-Felmegyek szólok Harryéknek!-mondtam és felrohantam a lépcsőn.Mikor benyitottam Savannah Harry ölében ült fehérneműben Harry pedig félmeztelenül volt.Hupsz rosszkor zavartam. :)
-Bocsi csak azt akartam hogy kész a vacsi.-mondtam és gyorsan kiviharoztam a szobából.